Halász-Hradil Elemér festménye: Imádkozó öregember
Forrás: kepzomuvesz.hermuz.hu
Érzem még melegét a nap sugarának,
Hallom még egy szavát lelkem sugalmának.
Az a fényes sugár sokat mondó jóslat,
Ez a biztató szó, az isteni szózat...
Nem, mint a falevél, nem hullok a földre,
De mint virágillat, felszállok az égbe.
Lelkem oda vágyik, azután fáj szívem:
Földi életemnek folytatása leszen.
Két kezem munkája, szívem jó érzése:
Megmaradnak itt lenn, éltem nincs elveszve
Kedves gyermekeim, kiket felneveltem,
Újra élik éltem: így biztat reményem.
Itt e csendes hajlék, ott a szerény műhely,
Munkás életemből egy-egy szép emlékjel.
Nézdelem azokat, életem megújul,
S mintha kezem sajgna ismét a munkátul.
Mintha újra zengném a reggeli imát:
„Oh egek Istene, adj munkámra áldást!”
Mintha hallanám, hogy egy visszhang feleli:
„Mindig kegyes voltál: jutalmad mennyei!”
Oh nem, nem csüggedek, ajkamon nincs panasz,
Ami még búsított, képzelődés csak az...
Úgy van, érzem, hiszem, mert te jó vagy Isten:
Földi éltem után örök élet lészen!...
Forrás: Unitárius Közlöny I. kötet 11. szám 1888. nov.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése