Császár Ferenc: Az egri Dante-codexről

A tek. Akadémia titkára Toldy Ferenc úr a múlt 1853-dik őszi ülések egyikében jelentést tevén egri útjáról, többek közt azon „Dante-Codex”-ről is emlékezett, mely az ottani érseki líceum könyvtárában őriztetik, s melyet e könyvtár ritkaságainak 1819-diki névtelen ismertetője a „Tudományos Gyűjtemény”-ben csupán nevéről hozott fel.* (* V. ö. Toldy Ferenctől: Egri szünnapok, Új M. Muzeum 1853. X. füzet, az 525. lapon)

Némely ügyeim f. évi áprilban engemet szinte Egerbe szólítván: siettem fennmaradt egypár üres órámat azon codex átnézésére fordítni, mely vizsgálódásom eredményét, a tiszt. Akadémia engedelmével, előterjeszteni bátorkodom. – Mentheti az időt,melyet ezen előterjesztésem által elrablok, s az unalmat, mit ily könyvtári búvárlattal Dante-irodalmi szenvedélyemben okozhatok, azon körülmény, hogy az egri codex, mely magában a nagy olasz költő Dante Allighieri „Divina Commediá”-jának da Serravalle János fermói püspök által a konstanzi zsinat alatt készített latin fordítását s a Pokol magyarázatát foglalja, annál érdekesebbnek és nevezetesbnek tekinthető, mivel Serracalle püspök mai napig kiadatlan ezen latin fordításából a Dante-búvárok előtt csak egyetlen példány – a vatikáni – vala imeretes. A jeles német fordító Kannegiesser csak Ronto latin fordításáról emlékezvén, úgy látszik, Serravalle püspökét nem is ösmerte* (* „Die göttliche Komödie des Dante Alighieri. Aus dem italienischen übersetztund erklärt von Karl Ludvig Kannegiesser. Vierte, sehr veränderte Auflage.” Leipzig, 1843. Erster Th. lap LVIII.); Cary pedig, a „Divina Commedia” angol fordítója*  (* „The Vision; or Hell, Purgatory, and Paradise, of Dante Alighieri.” Translated by Henry Fr. Cary, a new edition, corrected. London, 1846. 2.), és a nagy tudományú göttingeni tanár Blanc, szinte egyetlennek tarták a vatikáni példányt* (* Ersch und Gruber, Allg. Encykl. der Wissenschaften und Künste. I. Sect. XXIII. Th. E cikk alatt: Dante Allighieri, a 72-73. ll.). Véleményöket mindketten Tiraboschi, az olasz irodalom történetének nagy érdemű szerzője nyilatkozatára alapítják, ki tudtommal első állítá, hogy az említett vatikáni példány „talán” egyetlen, mely ezen soha ki nem nyomtatott fordítás- és magyarázatból korunkig fennmaradt.* (* „Vita di Dante.” Ed. Pad. Tom. V. p. 97. így idéz Blanc. Én azt a milanói 1804. kiadásban bírom, s az ide tartozó helyet, ebben a LXIII. lapon olvasom)

E tárgyra alább visszatérvén, itt előlegesen csak azt jegyzem meg, hogy bármint legyen is ez: Tiraboschiból annyit biztosan következtethetünk, hogy Serravalle püspök latin fordításának codexei fölötte ritkák, s így a mi egrink bizonyára megérdemli, hogy arról bővebben emlékezzünk.

Külső alakját tekintve e codex kis ívrétű kemény papírlevelekre van írva oly formán, hogy a papírlevelek közé minden negyedik után két-két hártyalevél van beillesztve. Egykor nyirkos helyen tarthaták azt, mit a némely papírlevelek felső szögletein látható vízfoltok s azon körülmény is tanúsít, hogy több helyütt a nedvesség által megrongált szögletek újabb papírdarabokkal foltozvák ki; mi valószínűleg a könyv későbbi, sajtolt fejér bőrbe lett kötésekor történhetett, mikor az talán éppen a megrongált szögletek lenyesése miatt nagyon is körülvágatván nyeré mai kisebb ívrét alakját.

Kívülről a sarkon e fölirat olvasható: „Dante Aldigherii Poemata diversi argumenti”* (* „Aldigherii Dante vegyes tárgyú költeményei”); mi nyilván mutatja a könyv tartalmával ismeretlenségét annak, aki írta; mivel a „Divina Commediá”-n s a Pokol magyarázatán kívül sem Dante, sem senki más költeményei e codexben nem találhatók. – Az ezen fölirat alatt olvasható íme jegyzet: „Ms. saeculi XV.” egyenesen azt látszik igazolni, hogy az egész kézirat csakugyan a XV. században készült, mégpedig – mint a könyv első tiszta levelén belül kitett év: „Ms. anni 1417.” mutatja – épp a fordítás idején, s így talán a fordító szeme és felügyelése alatt. Mert ha föltesszük is, hogy a codex másodszor köttetvén, e szavak annak sarkára és belső levelére e másodszori – a lírásnál kétség kívül jóval későbbi – bekötése utáni jegyeztettek is föl, teljes bizonyosságot nyújt aziránt a Paradiso végén álló saját nyilatkozata a leírónak, melyet alább majd felhozok, s melyet, noha abban „translatio=fordítás” említtetik, mégis alig lehet magára a fordításra, hanem igenis a leírásra kell értenünk; részint, mivel a három cantica,vagyis az egész „Divina Commedia” fordítására az ott kitett idő (január-május) még akkor sem képzelhető elégségesnek, ha a fordító azon négy-öt hónap alatt semmi egyebet nem tett, mint szüntelen a ordításon dolgozott volna is; részint, mivel a fordítás idejét úgy találom följegyezve az ajánlólevélben – s így bizonyára önmaga a fordító által -, hogy az 1416. február 16-ikán kezdődvén, 1417. február 16-ikán, s így éppen egy év alatt lőn bevégezve. Mihez képest a mi egri codexünk írása 1417. januárban, vagyis akkor vette kezdetét, mikor a fordító a költeménnyel már egészen készen lehetett, s csak a magyarázat vége felé dolgozott.

Az iránt általában szépnek, s a gyakori rövidítések mellett is, könnyen olvashatónak találom. Azon egy kéz vonásai tűnnek föl az egész könyvön; de a sietés vagy unalom nyomai mind a szöveg némely részein, mind különösen a kezdőbetűk elhanyagolt kivitelén szinte meglátszanak.

Tartalmát illetőleg a legelső két levél kötéskor tisztán hagyatván: ezek elsejére,m int már említém, a kézirat kora: „Ms. anni 1417” van följegyezve; a másodikán pedig e szavak olvashatók: „Alighierii mors 1321”, mely év csakugyan a nagy költő halálának éve. Különben a codexnek címe nem levén. kezdődik a hártyára írt ajánlólevéllel Zsigmond magyar királyhoz, ilyformán:

„Prologus in qualibet parte libri tnslati.

Serenissime et invictissime atq. metuendissime Dne. d. Sigismunde dei gratia Romanorum Rex et Cesar semper auguste ncc non et Vngrie rex etc. Vestre clementissime et Cesaree majestati omnis sit virtus et omne imperium, omnisq. salus honor et gloria per cuncta vasti orbis spatia úti est bene congruum atq. decens. Quoniam liber poeticus trium Comediarum theologi poete Dantis Aldigherii de Aldigheriis de Florentia valde fortis est et difficilis nimium ad ipsum intelligendum, tm quia est editus in ydiomate vulgari ytalico rithmice perconte plurimum et ornate tum quia est de materia profundissima etc.”

Az ajánlat – vagy, mint már Tiraboschi megjegyzé, a „lunga prefazione” – két egész sűrűn írt levelet foglalván el, abban kitéve, többek közt a fordító neve, s a fordítá ideje is, mely mint mondám, 1416. febr. 16-káról, 1417. febr. 16-káig tartott.

Az ötödik levélen kezdődik a Pokol (Inferno) így: „Caplum primü inferni.” A fordító t. i. „fejezetnek” címezé mindenütt a canticákat. A XXV. canticáig egyszerűen a szám és fejezet van csak kitéve, így: Secundum Caplm” – „Tertium Caplm” – stb; a XXV. felett azonban ekképp találtam a feliratot: „Incipit Capitulum viccsimmumquintum huius inferni”, mely változatosság okát egyébben, mint a fordító vagy leíró szeszélyében nem találhatom. A XXXIV., vagyis a Pokol utolsó canticája után áll: „Explicat infernus. Deo gratias.”

A Vezeklény (Purgatorio) első lapján így áll a kezdet: „Incipit Purgatorium Dantis et primum capitulum eiusdem”; s míg a többi canticák itt is egyszerűen számok szerint jegyeztetnek csak: a XXXIII. vagyis utolsó felett e felirat olvasható: „Incicipit Tricesimum tercium Capitulum et ultimum istius purgatorii”; az e fejezet utolsó verse utáni sorban pedig: „Explicit Purgatorium imaginatorium Dantis”. S itt az „imaginatorium” szó bizonyosan nincs jelentőség nélkül; mert a fordító püspök kétség kívül e szóval akará kifejezni abbeli nézetét, hogy a katholika egély tanai sokat másképp tanítnak a vezeklényről, mint amiképp azt Dante „képzelt” Vezeklényében előadá.

A Mennyeg (Paradiso) egészen egyszerűen kezdődik: „Incipit Paradisus. primum Caplm”. Végén azonban a következő sorok olvashatók:  „Explicit translatio libri Dantis, edita a Rndo patre-et Dominé fraire Johanne de Serravalle arriminiensi Dno episcopo et principe firmano de ordine minorum assumpto. Principiata de mense Januarii anno Domini milesimo quadringentesimo septimo et completa de mense maji ciusdem anni in civitate Constantiensi Provinciae Moguntinae in partibus Alemanniae vacante sede apostolica et tempore concilii Generalis ibi Constantiae celebrati. Quae translatio fuit compilata et facta ad instantiam simo septimo et completa de mense maji ciusdem anni in civitate Constantiensi Provinciae Moguntinae in partibus Alemanniae vacante sede apostolica et tempore concilii Generalis ibi Constantiae celebrati. Quae translatio fuit compilata et facta ad instantiam Reverendissimorum in Xto patrum et Dnorum Dni Amadei miseracione divina ecclesie Sctae Mariae novae Sacro-Sanctae ac universalis ecclesiae Diaconi Cardinalis de Salutis vulgariter nominati; et Dni Nicholai Bubwig (Carynél: Bubwith), Dei et aplicac Sedis gratia Bathoniensi et wellensis episcopi necnon et Dni Roberti Halam eiusdem Sedis aplicae gratia Saresburgensis eppi, qui ambo sunt de regno Angliae in quo suas sedes habent. Completo libro reddantur gratiae Xto. Amen. Amen. Amen.”

A költői mű ezen befejezése után egy egészen üres hártyalevél van, melyre aztán következik a fönnebbi ajánlólevél Zsigmond királyhoz, betűről betűre hasonló ahhoz, mely a könyv elején olvasható; mi, tekintve a legitt felhozott zárszavak utolsóit: „Completo libro” stb. oda látszik mutatni, hogy a kommentár, mely előtt ezen ajánlólevél ismételtetik, eredetileg talán külön kötetben íratván: szinte Zsigmond királynak lőn ajánlva.

Magát a kommentárt értekezés előzi meg „praeambulum”-ok címe alatt. Ily „praeambulum” van nyolc. Az utolsó után szól a magyarázó Dante származásáról is, ilyeténképp: „Dicitur ergo Dantes auctor noster, Dantes Aldiguerii de Aldigueriis, pater suus fuit magnus utriusque iuris doctor. Notandum, quod haec agnatio de Aldigueriis principaliter fuit de Ferraria. De qua agnatione ferrariensi Dnus Cacciaguida de Florentia habuit unam uxorem, quam duxit Florentiam, ex qua genuit filium, quem vocavit Aldigherium, qui fuit homo magni valoris et magnanimus et habuit altas cervices et fastosas, fuit multum superbus. Iste Dnus Cacciaguida fuit de Frangipanis vel Frangipanibus. Dominus Frangipanis fuit antiqua domus de roma, hic dnus Cacciaguida habuit duos germanos, quorum unus fuit vocatus Elyseus, a quo mutatum fuit nomen de Frangipanis in nomen Elyseurom. Tandem iste Aldigherius fuit tantae voluntatis, quod ipse voluerit domum suam vocari domum de Aldigheriis, sicut adhuc die hodierna vocatur.” – A vélemény, mely e szavak szerint Dantét a római Frangepánoktól származtatja, Serravale püspök korában már  általános lehetett, s itt sem egyéb, mint kivonatos ismétlése annak, mit a nagy költő első  életírója, Boccaccio, a „hír tanúságára”  hivatkozva* (* „Secondo che testimonia la fama”... Vita di Dante Alighieri composta da Giovanni Boccaccio. Paris. 1847. III. lap.) már elmondott, de mire nézve biztos alapot a történeti adatokból felhozni még senki sem tudott.

Ugyanezen értekezésben a költő jellemzését így olvassuk: „Dantes fuit poeta theologus, et licet Dantes possit variis modis interpretari, ad praesens sufficiat dicere, quod Dantes dicitur quasi dans te ad aliqua; iste auctor Dantes dedig se in juventute omnibus artibus liberalibus studens eos Paduae, Bononiae, demum Oxoniis, et Parisiis, ubi fecit multos actus mirabiles intantum, quod ab aliquibus dicebatur magnus philosophus, ab aliquibus magnus Theologus, ab aliquibus magnus Poeta” stb; mi az „Oxoniis” szó tekintetéből azért nevezetes, hogy ez az egyetlen hely, melyre némelyek Danténak Angolországban volt tartózkodását s oxfordi tanulmányait építeni szokták.

Az előadottakra következik a fordító okoskodása a „Divina Commediá”-nak „effectiva – agens – és materialis” okáról, egészen scholasticai modorban. Majd átmegy szerző a Pokol magyarázatára, mely – mely az egyfolytában írt első három canticát kivéve – szinte fejezetekre van osztva, s magában foglalja mind a XXXIV canticát; végén pedig e szavak olvashatók. „Explicit ultumum Caplm. tricesimum quartum huius inferni”; s ezekkel be van egyszersmind fejezve az egész codex is, melyben a Vezeklény és Mennyeg kommentára nem foglaltatik; mire nézve, hogy teljese4bb-e a vatikáni? meghatározni nem lehet; met Tiraboschi, kire az általam idézett Cary és Blanc is hivatkoznak, azon codexet maga sem látta, s vele csupán annak „hosszú előbeszéde” közöltetett.

A fönnebb említett „praeambulum”-okat és a kommentár egypár fejezetét átolvasván úgy találtam, hogy mind azok, mind ez utóbbi is tisztán és kiválólag egélytani szempontból írattak, s így valódi műbeccsel nem bírnak, sem műfordításnál nagy hasznot és szolgálatot nem nyújtanának. E tekintetben sokkal nagyobb becsű maga a fordítás, mely a szó legszorosb értelmében betű szerinti; mi latin, és kivált prózai fordításnál, minő a jelen, tekintve a nyelvrokonságot, nem is fölötte nehéz, s a célra,mely a fordító előtt „prológus”-a és „praeambulum”-aihoz képest állt, legalkalmasabb is; csakhogy itt-ott aztán igenis furcsán hangzik, s még az eredeti eszmét sem adja vissza.

Kiírtam néhány verset, melyeket mutatványul felhozni nem lesz fölösleges.

Dell’ Inferno. Canto I.

Nel  mezzo del cammin di nostra vita,

Mi ritrovai per una selva oscura;

Che la diritta via era smaritta:

Ahi quanto a dir qual cra, c cosa dura

Questa selva selvaggia ed aspra e forte,

Che nel pensier rinnuova la paura etc.

Camplm primum inferni.

In medio itineris vite nostre

Repperi me in una silva obscura.

Cuius recta via devia.

Heu quantum ad dicendum qualis erat est dura

Ista sylva silvestris et aspera et fortis

Que in renovatione (cogitaltione helyett) renovat pavorem etc.

A pokol

Első ének

Min életünknek pályaközepében

Homályos erdőn történt tévelyegnem,

Mert a valódi ösvényt elhibáztam.

Ah! oly kemény elmondanom: minő volt

E sűrű, hordon s erdőséges erdő,

Mely gondolatban újra megremegtet; stb.

Canto II.

Lo giorus se n’ andava, e l’ aer bruno

Toglieva gli animai, che sono’n terra

Dalle fatiche loro, ed io sol una

M’ apparecchiava a sostener la guerra

Si del cammino, e si della pietate,

Che ritrarrá la mente, che non erra.

O Muse, o alto ingegno or m’ aiutate:

O mente, che scrivesti cio, ch’io vidi,

Quí s iparrá la tua nobilitate. etc.

Secundum Caplm.

Dies descendebat et aer brunus

Retrahebat animalia, que sunt in terra

A laboribus suis, et ego solus unus

Me preparabam ad sustinendam guerram

Tam itineris et tam pietatis

Quod retractabit (?) mens, que non errat.

O Muse, o altum ingenium, nunc me juvetis,

O mens, que subscripsisti (?) quid quid vidi,

Hic apparebit tua nobilitas! etc.

Második ének

A nap hanyatlék, s a lég barnasága

Megszünteté a földi állatoknak

Fáralmait: s csak egymagam valék én,

Ki készülődém harcát elviselni

Mindind a nagy útnak, mind a szánalomnak,

Mit tévedéstől ment elmém lerajzol.

Musák, s te fennész, ah segítsetek most,

O elme, mely azt, mit láték, megírtad,

Itten tünend ki, mily hű, mily nemes vagy. stb.

Canto III.

Per m esi va nella citta dolente:

Per m esi va nell eterno dolore:

Per m esi va tra la perduta gente.

Giustizia mosse ’l uno alto Fattore,

Fecemi la divina Potestato,

La somma Sapienzia, e ’l primo Amore.

Dinanzi a me non fur cose create,

Se non eterne, ed io eterno duro:

Lasciate ogni speranza, voi che ’ntrate.

Queste parole di colore oscuro

Vid io scritte al sommo d’ una porta;

Perch’ ie: maestro i’l senso lor m’ e duro, etc.

Tertium Caplm.

Per me itur in civitatem dolentem,

Per me itur in eternum dolorem,

Per me itur intra perditam gentem.

Justitia movit meum altum factorem

Fecit me divina potestas,

summa sapientia et primus amor.

Ante me non fuerunt res create

Nisi eterne et ego eterna duro

Ponatis omnem spem vos, qui intratis.

Ista verba coloris obscuri

Vidi ego scripta in summo unius porto

Quare ego: magister sensus eorum est mibi durus; etc.

Harmadik ének

Énrajtam át az út a bús hazába,

Énrajtam át a végtelen kínokhoz,

Énrajtam át a kárhozott sereghez

Nagy alkotómag igazság vezérlé,

Isten hatalma, legfőbb bölcsessége

S első szerelme épített föl engem.

Nem volt előttem semmi tárgy teremtve,

Csupán örök volt, s én örökre tartok,

Sötét színekkel ímezen igéket

Látám fölírva egy kapunak ormán,

Miért én, mester, értelmök keménylem; stb.

Ki rajtam átlépsz: hagyj föl a reménnyel.

Del Purgatoriq. Canto I.

Per correr miglior acqua alza le vele

Omni la navicella del mio ingegno,

Che lascia dietro a se mar si crudele.

E cantero di quel secondo regno,

Ove l’ umano spirito si purga

E di salire al Ciel diventa degno; etc.

Purgatorii primum Caplm.

Propter currere meliorem aquam elevat vela

Admodo (?) navicula mei ingenii,

Que dimittit (?) retro se mare tam crudele.

Et cantabo de illo secundo regno

Ubi humanus spiritus purgatur

Et ascendit (így) in coelum devenit dignus; etc.

A Vezeklény

Első ének

Felvonja vásznát, kedvezőbb vizekre

Futandó immár elmém kishajója,

Mely oly kegysetlen tengert hagy nyomában.

S éneklek ama második hazáról,

Hol tisztulásban lelke embereknek

S az égbe szállni válik érdemessé; stb.

Del Paradiso. Canto I.

La gloria di colui, che tutto muove,

Per l’ universo penetra e risplende

In una parte piú, e meno altrove; etc.

Paradisi primum caplm.

Gloria illius, qui totum movet

Per universum penetrat et resplendet

In una parte plus et minus alibi; etc.

A Mennyeg

Első  ének

Annak, ki mindent mozgat, glóriája

Áthatja a nagy mindenséget s fénylik

Egy részen inkább, másutt meg kevésbé; stb.

És most visszatérve azon becsre, melyet codexünknek,tartalmán kívül, ritkasága is nyújt, illő felhoznom Tiraboschi szavait, melyeket Serravalle püspök ezen latin fordításáról mond: „A munka – így szól a jeles történetíró – sohasem volt kinyomtatva, s csak fölötte kevesen ismerik azt;  talán „egyetlen” példány az, mely a Capponi, most vatikáni könyvtárban őriztetik, melyből kaptam a hosszú előbeszédet (ajánlólevelet), stb.* (* Vita di Dante, a már id. helyen: „L’ opera non e mai stata stampata, edé nota a pochissimi; ed é forse unico l’ esemplare che se ne conserva nella Capponiana ora Vaticana, da cui io ho avuta copia della lunga prefagione...”)

Utána indultak Blanc és Cary; amaz így írván. „A XV. századból, nyomatlan munkákból csak a következő három ismeretes: 1) Fra Stefano bolognai domonkos-szerzetesé, ki a „Divina Commediá”-t 1408-ban sorok közti és lapszéli jegyzetekkel kísérte. 2) Giovanni da Serravalle, fermói püspök, a konstanzi zsinat alatt 1416. febr. 16-kától 1417. febr. 16-káig a „Divina Commediá’-nak latin fordítását és magyarázatát írta meg Saluzzói Amade bíbornak és Babwich (Bubwith) Miklós bathi, és Halm (Halam) Róbert salisburyi angol püspökök kérelmére; e munkának talán egyetlen fennmaradt kézirata a vatikáni könyvtárban találtatik. 3) Francesco Filelfo, ki Dantét Florenzben nyilvánosan magyarázta, stb.”* (* Ersek és Grubernél, a már id. helyen: „Aus dem 15. Jahrhundert kennt man von ungedruckten Arbeiten nur folgende drey: 1) Fra Stefano, ein Dominikaner zu Bologna, welcher im Jahre 1408. die Divina Comm. mit lateinischen Interlinear – und Marginal-Glossen begleitete. 2) Giovanni da Serravalle, Bischof von Fermo, schrieb auf dem kostnitzer Consilium, von 1-ten Februar 1416. bis zum 16-ten Februar 1417. eine lateinische übersetzung und einen Commentar zur Div. Comm. auf Bitten des Cardinals Amadeo di Saluzzo, und der engländischen Bischöfe Nicolaus Babwich (?) von Bath und Robert Halm (?) von Salisbury; das vielleicht „einzige” erhaltene Manuschript dieser Arbeit befindet sich in der Vaticana.)

Cary, a „Divina Commedia” angol fordítója szinte fölemlíti Serravalle e művét, hanem a vatikáni „egyetlen” példányt illetőleg megjegyzi: „Hajlandó volnék valószínűnek sejteni több példányok létezését ez országban (t. i. Angliában). Stillingflect,”Origines sacrae” című munkájában kétszer idéz a Mennyeg helyeiből „latin fordításban” (s csakugyan latin próza), melyet, mint a tudós püspök mondja, F. S. készíte*  (* Francesco Filelfo, welcher den Dante öffentlich in Florenz erklärte stb.)*  (* The Vision” stb, az idézett helyen: „I qould suggest the probability of others existing in this country. Stillingfect, int he „Origines Sacrae” twice quotes passages from the Paradito „rendered into Latin” (And it is latin prose) as that learned bishop says „by F. S.”) De anélkül, hogy tagadni akarnám avagy bátorkodnám a Serravallei codex egy vagy több példányainak létezését Angliában: éppen ezen jegyzetéből látom, hogy gyanítása itt nem alapos. Az „F. S.” által készített fordítás ugyanis, melyből Stillingfleet idéze, nem Serravalle püspöké, hanem inkább „Fra Steffano”-é lehetett, ki mint fönnebb Blanc-ból láttuk, 1408-ban kísérte a „Div. Commediá”-t sorok közti és lapszéli glosszákkal.”

Ezekhez képest tagadhatatlan, hogy a mi egri „Dante-codex”-ünk nemében mindig nagybecsű ritkaságnak marad.

Fölötte  érdekes volna megállapíthatnunk: mikor és ki által került e codex hazánkba, s különösen az egri líceumi könyvtárba? Azonban ide vonatkozó adatok nyomára nem találhatván, megvallom, még csak gyanítni is alig merek. Azt, hogy e példány az volna, mely talán Zsigmond királynak maga a fordító által, ajánlatához képest bemutattatott, éppen nem bátorkodnám állítani; mert arra, hogy ily fejedelemnek átnyújtassák, igen szegénynek találom mind a kezdőbetűk kivitele körüli pongyolaságot, mind a papírlevelek használatát is. Valóbbszínű, hogy hazánk valamelyik lelkes főpapja iratá, vagy hogy gróf Eszterházy Károly egri püspök, a nagyszerű líceum és könyvtárának halhatatlan alapítója, a már kész codexet tartalma becsénél s ritkaságánál fogva megszerezvén. telepítette át hazánkba. – A codexen magán semmi jegyzet, sem a könyvtár buzgó őrétől, Albert Ferenc úrtól, felvilágosítást e részben nem nyerhettem.

A titoknok itt azon véleményét ejezte ki, hogy valamint a többi külföldi, általa „Egri Szünnapok” című cikkelyében megismertetteket, úgy ezt a codexet is néhai gr. Eszterházy Károly egri püspök szerezte meg.

Forrás: Új Magyar Muzeum IV. évf. VIII. füzet 1854. augusztus