„Házamat, kertemet rád hagyom gyermekem,
Csak ne menj el, maradj, légy gyámolom nekem.”
„Köszönöm nagynéném, Isten áldja érte,
De elmegyek innen, szívem nagy bú érte:
Benedek Sándor, kit szerettem, imádtam,
Megnősült, hűtlen lett örökre irántam.
Hűséget fogadott nem egyszer, de százszor,
Ezerszer, még többször, Isten tudja hányszor.
Nem tudom ezt nézni, fáj a szívem nagyon,
Ha őt gyakran látom, megöl nagy bánatom.
Elmegyek, el, messze, bé Oláhországba.” –
„Ne menj ki leányom idegen országba,
Szavad ott nem értik, más ott a világ is,
Mást fütyöl a rigó, más ott a virág is,
Másképpen süt a hold, más nap van az égen,
Másképp van, mint nálunk, igaz ez már régen.”
Bálint Anna elment bé Oláhországba,
Azóta nem egyszer, ezerszer megbánta. –
Nagy úr, gazdag bojár lett ott a gazdája,
Fel is öltöztette kék selyem ruhába.
Fel is öltöztette szép bársony ruhába,
Arany gyűrűt húzott balkeze ujjára,
Kláris gyöngyöt rakott hófehér nyakába. –
Bár ne húzott volna, bár ne rakott volna,
Bálint Anna ma is hajadon lány volna.
Volna becsülete saját falujában,
De most még nyugta sincs a maga házában.
Egész utca gyermek gyűl háza elébe:
„Gólya szállt a házra, Bálint Anna néne
Selyem köntöst hozott húsvét ünnepére,
Arany fülbevalót mind a két fülébe.
Adj’ oda a rongyát elviszi a gólya,
Ha mindent elvinne ugye, beh jó volna?”
Forrás: Unitárius Közlöny I. kötet 12. szám 1888. dec.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése