Egy bús zsolozsma hall’szik szüntelen
Édes zenéje tölt erdőt mezőt…
Én is azt járom, könnyes a szemem
Érzem, hogy a bú a szivembe’ nőtt.
A mit hajt, űz a zokogó bánat,
Szívemben e bus dal ujra csendül…
Vadgalambnak s a kis csalogánynak
Dala tanit örök szerelemrül.
Merre csak járok élet int felém
Mosolygó, vidám, édes, szép tavasz
Szívemben is a csüggedő remény
Öröm virágai újra nyilanak.
Boldog vagyok a te közeledbe
Szent természet, te csodaszép leány!
Örök időt élve is kebleden
Egész éltem sóhajból állna tán.
Erdőn, mezőn csapongó a lepke…
Szivből szivbe szálló a szerelem,
Ma itt rabol, holnap ott áll lesbe.
A hol nem sejtik ott is megjelen.
Ki megraboltad szivem, lelkedet
Reám lehelted csoda szép leány:
Ezért szeretlek, hozzád hü leszek:
Te vagy a fény, a boldogság csupán.
Forrás: Békés XXX. évf. 20. sz. Gyula, 1898.május 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése