Ketten
voltak a szobában. A leáldozó nap sugarai megaranyozták a szőke fürtös gyönyörű
fejét, a férfi egy félhomályos sarokba húzódva tágra nyitott szemekkel,
visszatartott lélegzettel lázasan dobogó szívvel leste a szép jelenséget.
-
Ella!
A
leány összerezzent a szenvedélyes hangon kiejtett szóra, amelynek lágy
rezgésében annyi minden foglaltatott s félve emelte ragyogó szemeit a lassan
közeledő férfira.
-
Ella! – kérdé ez nyugodtabb hangon -, beszélnem kell magával, hallgasson meg!
Amit mondani fogok, talán közömböse fogja érinteni, de semmi esetre meglepni.
Hiszen kitalálhatta már eddigi magaviseletemből, minden lépésemből, hogy
szeretem forrón, igazán! Csak kevés ideje ösmerjük egymást, de ez a kevés idő
elég sok volt arra, hogy örökre rabjává
tegyen! Látja, talán rosszul teszem, hogy ily korán, ily őszintén nyilatkozom,
lehet, hogy ki fog ezért nevetni, lehet, hogy sajnálni fog, de legalább tudni
fogom, hogy mihez tartsam magam. Kérem feleljen, ne hagyjon tovább e kínos
bizonytalanságban! Mondja, szeret-e? remélhetek-e? Holnap letelik rövid
szabadságidőm, visszautazom a fővárosba, ahol nehéz terhes munkák várnak reám,
jövőmért kell küzdenem, azt kell megállapítanom! Mily véghetetlen boldoggá
tenne, ha reményt nyújtana, hogy ezt a jövőt, amelyet oly nehéz lesz
leküzdenem, meg fogja osztani velem. Igen, Ella, tegye azt! Kétszeres
kitartással és tevékenységgel fogok dolgozni, nemcsak magamért, hanem magáért
is. Nehéz lesz ugyan, mert intrikákkal, rosszakarattal, kenyéririgységgel kell
megküzdenem, de ha tudni fogom, hogy van valaki, aki érdekel, kíséri
küzdelmemet – erős leszek -, s érzem, hogy győzni fogok! Ella, szóljon!
A
leány egy boldogságteljes tekintettel helyezte parányi kezeit az előtte álló
férfiéba s halk, szaggatott hangon rebegé:
-
Győzzön és remélje!
A
férfi leírhatatlan boldogsággal zárta keblére a remegő s pihegő leányt.
-
Igen Ella, most már győzi fogok; előbb vagy utóbb, de biztosa. Hisz tudom, hogy
a maga imája és jóakarata fog kíséri utaimon. Most már reménnyel és bizalommal
megyek, de várjon reám, míg eljövök magáért, talán nemsokára, lehet azonban,
hogy évek múlva. A siker parancsolja így. Írni nem fogok, talán hírt sem fog
hallani felőlem, de azért nyugodt lehet, hogy szívem csak magáért fog dobogni
örökké.
Harmadnapra
Kéry Pál már ott dolgozott a szerkesztőség füstös levegőjébe. Tolla lázas
sietséggel percegett a papíron s az előtte meggyűlt kézirathalmaz mutatja, hogy
jó ideje folytatja munkáját. Sietett! Időt akart nyerni, időt, hogy
dolgozhasson többet, sokat. Mert bizony nagy feladathoz fogott. Mint fiatal,
kezdő hírlapíró, kit csupán a szerkesztőség tagjai ismertek, s talán méltányolták
szorgalmáért s tehetségéért, egyszerre akarta magát ismertté tenni az egész
világ előtt. Hírt és evet akart magának szerezni mielőbb, hogy emelt fővel
léphessen az elé a lány elé, aki nélkül
nem tudta elképzelni jövő életét.
Úgy
a szívéhez nőtt az a leány, hogy már csak egyedül abba és azért élt. De hát mi
értéke is lenne az életek őnélküle?
Kéry
Palinak a szíve úgy összeszorult már csak a gondolatra is, hogy elveszthetné.
Ha az a leány talány talán nem szeretné s csak sajnálatból biztatta volna! Vagy
talán szerette, de amint szerette, úgy el fogja felejteni is! Hiszen a mai
világban olyan könnyen felejtenek az emberek!
Ezekre
a kínos gondolatokra megállt a toll kezében, s nehéz izzadtságcseppek
gyöngyöztek homlokán. A szoba levegője egyszerre fojtó elviselhetetlenné lett
neki. Azt gondolta, megfullad. Gépiesen vette kalapját s kirohant.
Az
éjjeli friss levegő, a mozgás jótékony hatást gyakorolt agyára, felizgatott
képzelődésére. Kellemesebb gondolatai jöttek. Látta magát vágyai végpontján. Látta
a zsúfolásig megtelt színházban a díszes, előkelő közönséget s a sajtó
kérlelhetetlen képviselőit, akik kíváncsian néznek egy ismeretlen író első
kísérlete elé. Látta képzeletben a függönyt legördülni s a közönséget, mely a
szokásos hidegséggel fogadja a darabot, mely a szokásos hidegséggel fogadja a
darabot, lassankint felmelegedni s a felvonás végén hallani vélte, a ki-kitörő s
meg-megújuló tapsokat, a tomboló, lelkesedő kiáltásokat: Hol van a szerző?
Éljen a szerző!
S
ő maga míg megilletődve udvariasan fogadja kollégái, a színészek, a kritikusok
s a direktor gratulációit, gondolatba ott időzik Őnála, aki már az övé lett
egészen, s egyedül csak az övé, az ő mindene, élete boldogsága.
*
Három
hó zajlott le az idő soha meg nem álló kerekén. Három hosszú hó, amelyet Kéry
Pali jól felhasznált. Meglehet magával elégedve nehéz volt munkája, de méltán
reméli elérni vele a kitűzött célt, a sikert. Ma tudja meg, mára ígérte a
színigazgató a válaszát, hogy előadhatja-e a darabot vagy nem! Kéry Pali ideges
izgatottsággal lesi szobájába az óra mutatóját. Tűrhetetlen neki a kínos
bizonytalanság, a várakozás. Szeretne már a végén lenni ezeknek a perceknek,
szeretne már odarepüli Őhozzá, akinek képe egész lelkét betölti s karjaiba
zárva fülébe súgni: Eljöttem érted! Itt vagyok! Győztem!
Kopognak.
A levélhordó kezében két levelet tartva belép. Kéry Pali sietve ragadja meg
azokat. Azonnal megismeri a színigazgató borítékját s gyorsa tépi fel. Arcán
csakhamar teljes megelégedés s leírhatatlan boldogság tükrözik vissza. A
megkönnyebbülés sóhajával ereszkedik a pamlagra s még egyszer átfutja a
sorokat.
Tekintetes
Kéry Pál úrnak
Helyben.
Tisztelt
barátom!
Engedje
meg, hogy így nevezzem. Műve egésze elragadott, s önnek fiatal barátom, nagy
jövőt jósolok. Darabját három hét múlva színre hozzuk s remélem, sajtó és
közönség egyaránt osztani fogja tetszésemet.
Látogasson
meg azonnal, hogy a színrehozatal módozatait megbeszélhessük.
Vagyok
stb.
Végre!
Kéry Pál százszor is elolvasta, össze-vissza csókolta azokat a sorokat, amelyek
dicsősége útjának kezdetét oly láthatóan jelezték. De ez már nem csak kezdet
volt, hanem siker, a teljes siker. Amiről megint ábrándozott, íme megvalósult.
Most már ismertté lesz neve csakhamar, ünnepelni fogják, felkapják s így mi sem
fog útjába állani több annak, hogy azt a leányt magáévá tehesse örökre,
részesévé örömeinek boldogságának. Szeretett volna azonban szabadulni a főváros
nehéz légköréből, le oda, Őhozzá, a hol megtanulta ismerni, szeretni, imádni.
Óh, de még nem lehet! Még nehéz dolgok várnak reá! Ott kell lenni a szerepek
kiosztásánál a darab betanulásánál segíteni, igazítani a színészek jóakaratát
megnyerni, nehogy őmiattuk bukjék el a darab.
Kéry
Pali félretette a rá nézve oly drága levelet s közömbös vette kezébe a másikat.
Finom női vonások, de teljese ismeretlenek. Kitől jöhet? érdekkel nézi a
bélyeget. Ah, mi ez! Talán Ő küldi? Nem, nem lehet, hiszen nem írhatott, míg ő
nem írt. Reszkető kezekkel, dobogó szívvel bontja fel. Valami olyan furcsa
érzés lepi meg egyszerre, ami az egész vérét a szívére tódítja s úgy érzi,
mintha annak meg kellene hasadnia. Alig képes szétnyitni a lapokat.
Kedves
Kéri úr!
Egy
rám örvendetes eseményről kívánom tudósítani, mit akit tudom, érdekel
boldogságom. A tegnapi napon jegyet váltottam P…s Géza helybeni ügyvéddel, akit
maga is ismer s azt hiszem, barátok is. Teljes boldogságomat csak fokozni
fogja, ha továbbra is, - most már közös barátunk marad.
Őrökre őszinte barátnője
Ella.
Kéry
Pali előtt felfordult a világ. Felordított, mint a megsebzett oroszlán s egész
hosszába terült el azon a pamlagon, hol kevéssel azelőtt oly szép színekkel
festette ki magának az ő jövő életét, boldogságát.
Forrás:
Békés XXX. évf. 20. sz. Gyula, 1898.május 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése