Sírva-ríva zúdul a szél a tanyának,
Szárnyán mintha kárhozottak zokognának,
Hörögnének vérfagyasztó, szörnyű átkot,
Fel akarnál dúlni ezt a szívszaggató, rossz világot.
Úgy kellene, holtigifjan csak az élet:
Hogy futának
olvasatlan el az évek;
Élnénk, mintha e világon meg sem volnánk,
Mintha nem is lettünk volna, mintha soha meg nem halnánk…
E világon, szegény szívem, mit se átkozz,
Ellenséged romlására se kívánkozz;
Ne kárhozz a kételkedők seregével,
Majd meggyógyít a temető, közömbös sírgöringyével.
Majd idvezít a sírhalom – tanulj várni,
Tanulj minden múlandótól bölcsen válni;
Tanulj élni a rohanó esztendőkkel –
Tanulj sírni a sírókkal, nevetni a nevetőkkel…
Vihorászva támad a szél a tanyának,
Szárnyán mintha kárhozottak kacagnának,
Röhögnének vérkavaró szörnyű átkot,
Szét akarnák szedni ezt a szívszaggató bús világot.
Forrás: Napkelet 1923. 3. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése