(Lillának)
Én Kedvesem, ó-illatú mesék
csillag-szemű, fehér királyleánya,
ha mellettem sétálsz, lelkem be fájva
vigyáz reád, te drága lengeség!
Tekinteted az Egen andalog,
s tudom: a vágyad titkon fellebeg
oda, ahol mélázó fellegek
fölött lakoznak fényes angyalok.
A csillagoknak ezre integet,
az ajkukon kél csábító beszéd,
te mindnek érted suttogó neszét,
- s csak sejtem én: mit mondanak neked.
Elhívnak innen fény-hazádba fel,
hogy elsírják, nekik régen mi fáj:
hideg, bús nélküled
az égi táj…
- S várják, hogy lelked egyszer szárnyra kel!
S szívem remeg, midőn elképzelem:
mellőlem, jaj, ha felröpülsz ragyogva
testvéreid közé, a csillagokba, -
mi lesz velem, mi lesz majd énvelem?...
Forrás: Napkelet 1923. 1. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése