Kétségen
kívül áll és az irodalmat számon tartó közönség szempontjából csak fölösleges
ismétlés volna Erdős Renée önálló egyéniségét és írásművészetének eredeti
formáit hangsúlyozni. Minden újabb munkáját mondhatni fokozódó arányokban
jellemzik és egyénítik képzeletének nyugtalan, színes bősége, invenciójának nem
mindig óvatos, de mindig erősen ingerlő területű kor-érzéke, téma-anyagának az
erkölcsi válság nagy helyzeteire és aktuális problémáira kialakuló tendenciája és
stílusrealizmusának részint ösztönös, részint a cizelláltságig kifinomított
érzethangulata. Ezek a formai erők egy kitűnő kompozíció fegyelmezett rendjében
bontják ki hatásukat most megjelent regényében: A nagy sikoly-ban is.
A
kritikai szemlélet mindezekből szívesen állapítja meg Erdős Renée írói erőinek
friss formáit s azt is, hogy ezek a formák mindig mélyebbről emelik fel a
regény életmagasságába, egy történet pszichológiájának egyetemesen jelentős
emberiességébe kioldva, jelen világunk egy-egy nagy kérdését. Erdős Renée
regényének azonban nem kimerítő egyenlete írója tehetsége termékeny tartamának
fölismerése. Arra a szempontjára is figyelmet igényel, amelyre s amelyből fel
van építve: az életszemléletére, annál is inkább, mert hiszen egész könyve
ennek az életszemléletére, annál is inkább, mert hiszen egész könyve ennek az
életszemléletnek művészi illusztrációja.
Erdős
Renée életszemlélete nem a történelmi élettel áll szemben, hanem az élettel,melybe örök emberi sorsokból
vetődik fel az életanyag. Reá nézve ez az adottságtól bizonyos függetlenséget
jelent, tehát nagyobb szabadsággal, az elvszerűség szubjektívebb hatalmával
alakítja világfelfogása számára az ő regényéletét. De ez a szabadság benne csak
addig a pontig mehet el, ahol az életszemlélet a művészetbe lép, ennek a
szuverén igényeivel találkozik és törvényeinek formaereje alá akarja magát
vetni. Ha ez a szubjektív szabadság korlátlanul érvényesül az egész regényben,
akkor apriorisztikus erőszak lesz a regény belső énjének önálló lelkivilágával
szemben. Az életfelfogás jelentősége nagyobb lesz,m int az irodalmiság érdeke.
S Erdős Renée regényének itt sarkallik az egyetlen és minden hibája. Nem abban
az értelemben, hogy életszemléletének nincs meg a művészi lehetősége, hanem
abban, hogy irodalmilag hamis úton igazolja és ezúttal elhalványítja
tisztaságát. Igaza van Erdős Renéenek: a házasságban van egy magasabb fokú,
átlelkesített öröm és cél: a gyermek. Ez tündöklően keresztény gondolat. De
nagy tévedése, ha úgy gondolja, hogy ez a gondolat-cél minden hedonisztikus
utat magához enged csak a cél kedvéért. Anatole France Coignard abbéjának az
okoskodása járja folyton ezt az utat, amelyen az aszkézis és a pornográfia két
szegélye között elveszti komoly tartalmát, az erkölcsnek s vele a regény fő
szándékának az igazságát, mert sohse lehet tudni, igazában hová tartozik.
Nagyon nehéz olyan esetekben a jóhiszeműséget a cél javára elkönyvelni, mikor
erotikus epizódok csak önmaguk kiélése kedvéért tobzódnak, anélkül, hogy
legalább a szenvedély logikája révén lenne vonatkozásuk a regény
tengelygondolatához. Volt ezekre valami szükség? Hisz mi az másképp, mint az
erkölcsi relativizmus álláspontja, amely igazat ad ugyan a keresztény abszolút
értékeknek, de nem tagadja a hedonizmus jogát s végső elemzésben mindenkit
kielégít. Mi értelme volt az erkölcs zátonyaira kifuttatni a művészet nagyszerű
hajóját, holtpontra juttatni s csak terméketlen formaságig elvezetni egy nagy
írói felszerelés gazdagságát? Avagy az irodalom csak az erotika pszichológiáján
keresztül tud megmenteni minden nagy élet- és eszmeértéket, csak azért, mert ez
irányban leromlott már a közízlés érzéke? Hol marad azonban akkor az irodalom
szabadsága önmagával és saját méltóságával szemben? Mindenképpen csak sajnálni
tudjuk, hogy Erdős Renée irodalmi felfogása nem volt harmonikusan hozzászabva
ahhoz a mérethez, amelyet regényeszméjének etikai tartalma és kiváló tehetsége
kívántak volna maguknak.
Brisits
Frigyes
Forrás: Napkelet 1923. 3. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése