Kínnal szült fiakat szomorúságodra neveltél;
Inségben nőttek nagyra könyűid alatt.
S a szükség őket szanaszét ragadozta; hanyatló
Napjaidat nem volt, aki derítse, közel;
És idegen kezek ápolván sírodba letettek,
Annyi
szülöttid közt megsiratatlan anyát:
Oh, végetlennek kell lenni az üdvnek egekben,
Hogy
kielégitsen földi keserveidért.
Forrás: Vörösmarty Mihály összes költői művei
2., 367. old. –
Szépirodalmi Könyvkiadó 1972.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése