Lehanyatlott a kéz,
Mely érte fáradt;
Az élet oly nehéz
A gyönge vállnak.
A fészek nem meleg
A zúgó vad szelek
Széjjelzilálták,
Pelyhét szél hordja kinn.
„Gyámoltok elveszett,
Ki véd és ki vezet,
Én édes gyermekim,
Apátlan árvák!”
Megáll a sír előtt
A gyászos özvegy:
„Oh Isten, adj erőt,
Lelkem’ ne törd meg.
Atyám, oh légy velem!
Nálad: a védelem;
Ki gyönge, védtelen,
Megállni képtelen,
Beléd fogódzik.
Mennyei hatalom,
Nálad: az oltalom,
S balzsamos irgalom,
Mely mindent gyógyít.”
Szól. Az ereszkedő
Ködön keresztül,
Sok lámpa reszkető
Sugára rezdül.
S ő áll a sír felett,
Szorongva várva
Az égi felelet
Édes szavára...
Menj haza, gyönge nő,
Édesen pihenő
Kis gyermekidhez;
Állj meg az ágy előtt,
Mosolyuk ád erőt
Küzdelmeidhez.
(Forrás: Vasárnapi Ujság 39. évf. 44. sz. 1892. okt. 30.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése