Szántay Aladár: Költemények (Bp., Aigner. l880.)

Összesen harminc költemény van e kötetben s ezek legnagyobb része elbeszélő, románcféle. Valami sötét, elkeseredett hangulat jellemzi e verseket, melyek azonban nincsenek minden hevülés nélkül írva. A REGGELI ÉRKEZÉS című költeményt kivéve, melyben némi családias derű játszik, a többi borús vagy hazafias hangulat terméke. Többek, mint egyszerű kísérletek s köztük nem egy határozott tehetségre vall. Alanyias költeményeinek hibája, hogy kissé bőbeszédűen vannak tartva, de egyszerű s hol kell erős, erőteljes nyelv, ügyes formák kárpótolnak érte. Szerelmi csalódás, merengések a múlt fölött s kétely a jövőben: ím, ezek alanyias verseinek fővonásai. Sokkal szerencsésebb Szántay Aladár az elbeszélői, vagy leírói genre-ban és hazafias verseiben. A RULIKOVSZKY KÁZMÉR SÍRJÁN című költemény melegen, hatásosan van megírva s az EMLÉKEZÉS EGY VÉRTANÚRA című, mintha epilógja lenne az előbbinek:

Vértanuké minden század.
Emlékök él könyben, dalban,
S mint az eszme, melyért haltak,
Mindörökre halhatatlan!
- Ti anyák! ha fiat szültök,
Tanítsátok lánggal égve:
Oh, mert elhagyott hazánknak
Sok martyrra lesz szükséges.

Költőnk szívesen eltűnődik a világ fölött, bölcsészi reflexiókat hallat s amily őszintén lelkesedik a jobb ügyért: épp oly komor búval kénytelen végül beismerni, hogy –

A világnak vén arculatja
Örökre csak a régit mutatja.
Világ piacán, ember-vásáron
Mindenkinek jut egy kopott járom.
Ha jóllakik, elcsitul keserve:
Küzd, szenved láncba, békóba verve...

Elbeszélő költeményei közt sikerültek a HÁROM ZSIDÓ FIÚ, a GALAMB AZ ORGIÁN (mely egy kéjleány történetét mondja el meghatón), a SZŰZ, s végül a HALASI ASSZONY, melyben egy szegény özvegy asszonyt rajzol, aki háborús idők alkalmával kínos aggodalommal várja haza katonafiát, akiről még eddig semmi hír sem jutott hozzá. A kis románc igen csinosan van befejezve s utolsó három versszakát idézzük is:

AZ ÉN VIRÁGAIM

Bús mécse haldoklik,
Ő mégis fenn görnyed,
Sohajtva forgatja
A zsolozsmás könyvet.

Ha a nagy királyok
Háborút csinálnak:
Mért nem kérdezik meg
Az édes anyákat?

Hogyha megkérdeznék,
Az lenne a vége:
Örökös maradna
E földön a béke!

Röviden összefoglalva megjegyzéseinket: elismeréssel szólhatunk e kis kötetről s szerzőjét őszintén buzdíthatjuk, hogy tehetségével fogjon a románc és az elbeszélés műveléséhez, mely téren eddig működése is reményekre jogosít bennünket.

(Forrás: Koszorú – A Petőfi-Társaság havi közlönye III. kötet, 1880. - Bp., Rautmann Frigyes kiadása)