Halottat fogtok, evezősök,
Zajló redők legközepén.
Vándormadarakhoz szegődött,
Hol még senki se mondta: Én.
Te nemes sóbálvány, csavard hát
Nyakad, állj meg s nézz hátra csak,
Mert gyilkosunk, a fiatalság
A tetőn át máris szalad.
A merénylőnek feje rejtve,
Mellemben e kés jelzi csak,
Hogy ifjú volt, ki beleverte,
- E vásári lövészbicsak.
Az égből hulló gyöngy betegség.
Jöjj, búvár, jöjj, hajós! Vajon,
Hogy meghalok, nem értitek még,
Hallva meginditó dalom?
Egy balzsamos csokor kibomlik,
Biborát s mézét szórja, mert
Egy angyalba villám csapott, míg
Cigánykereket hányni mert.
Patyolatszín felhő, bohóc vagy,
Széttárva szaténos karod,
Avagy Gilles de Rais, s hogy pirosabb
Hajnal legyen, azt akarod?
Úszó Európák nem egyszer
A messzi felhők, vagy lovak.
Ott tengeri csatát fedez fel
Hamlet, ha távcsövet ragad.
Kinek megtetszettem, gonosz hab,
Tollegyeződet nyisd ki hát;
Már olvadok, tajték vagyok csak...
Nem énekelhetek tovább.
(Ford.: Kálnoky László)
(Forrás: Jean Cocteau
válogatott versei - Európa Könyvkiadó Bp.,1961.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése