Az országban van sok derék, sok szép vár,
De nincs olyan milyen Nándorfehérvár;
Van is annak kapitánya,
jobbat se kell kivánni,
Kapitánya: Szilágyi.
Csak egy baja, nagy baja van a várnak,
Hogy most alá a törökök nem járnak;
Nagy szeg ez az öreg urnak
Szilágyinak fejébe’ –
Nem kell neki a béke.
S addig, addig haragszik, hogy kifárad,
Majd madártól őrizi ő a várat!
Ha nem jönnek, hát megyen ő,
Ha kell, Stambul falához, -
S fogja magát, kantároz.
S rákiált egy csoport huszár-gyerekre:
Mit alusztok? nosza fiuk, nyeregbe!
Leereszté azután a
Nándorvári lobogót,
És Stambulnak robogott.
Török császár sok népséggel ottan áll,
Bele vágni nagy bolondság, kész halál;
De több volna halálnál is,
Azt gondolja Mihály bá,
Ha most őket nem vágná.
Bele is vág, a kit talál, apritja,
Kár hogy rá is szakad a nyíl s parittya,
Addig üti az öreg úr
Törököknek a kontyát,
Míg végtére lenyomják.
Látta pedig török császár mindeztet,
S az öreg úr neki szörnyen megtetszett;
Adott neki ételt italt,
Még asszonyt is e mellett,
De ez neki nem kellett.
„Török császár! Hisz ez mind szép, mind derék,
Hanem én ládd, nagyon haza mehetnék;
Mi a váltság, hány száz arany?
Ha ezer is, megadom –
Csak bocsáss el szabadon.”
’Van énnekem untig elég aranyom,
Aranyokért nem bocsátlak szabadon,
Hanem küldj a várnagyodnak
Egy levelet váradba:
Hogy azt nekünk átadja.
Mert különben – mint egy isten – igaz az,
Hogy Stambulban halálodig itt maradsz…’
Megharagszik, hogy ezt hallja
Az öreg úr, Szilágyi;
Tőle ilyet kivánni!
Irt is aztán várnagyának levelet,
No hanem az furcsa levél lehetett,
A mikoron Vörös Mihály
Várnagy uram megkapta,
Fehérré lett miatta.
Az volt irva abba a szép levélbe:
Ötszáz török jön a várnak elébe,
Hanem ő csak vágassa le
Valamennyit egyképen,
S jól megnyomta: ugy
légyen.
Búcsu volt a levél másik felében,
Oly szomoru, olyan nagyon érzékeny,
„Legyen áldás, ezer áldás
Az én édes hazámon, -
Már én többé nem látom!”
Várnagy felelt a levélre: „ugy leszen!”
Az öreg úr pedig örült mindezen;
„Itt a levél, ládd hogy „ugy lesz”
- Ment vele a császárhoz –
Most csak rajta, munkához!”
Ötszáz török megy Nándorba kevélyen,
A dobogón valamennyi bemégyen,
De kijönni egy jöhet csak
Hirmondóul Stambulba –
A többi mind elhulla.
Hogy haza ért az az egy ki megmaradt,
Török császárt elöntötte a harag;
„Négyeljék fel’ – ennyit tudott
Kiáltani mindössze, -
És megpukkadt e közbe.
Forrás: Balladák könyve. Válogatott gyüjtemény két kötetben.
2 kötet. Második kiadás. Budapest, 1880. Franklin-Társulat nyomdája
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése