Gályára ül, Nápolyba száll
Károly király hiv özvegye;
’András herczeg kedves fiam!
Gyere haza, gyere!
Idegen föld, idegen sziv…
Fejed nincs hol lehajtanod!
Vagy már meghült hozzánk való
Te jó indúlatod?!’
András készül, - Juhanna mond:
„Királyasszony, néném, anyám!
Ne miveld ezt… holtig-való
Busúlást hozna rám!
S te…? elhagynád ki ugy szeret…?!”
- Zokogásban vész el szava, -
András is szól: „’Kedves szülém,
Nem megyek én haza!”’
Gályára ül, honába tér
Károly király bús özvegye,
„András herczeg, kedves uram,
Gyer’ vadászni, gyere!”
Száguld a mén, dobog a föld, -
A vad sűrűn reppen, riad;
S hull: fegyver és sólyommadár
Ez élő nyíl miatt.
De a herczeg legkedvesebb
Sólymára mily romlás jöve?
Nem hat reá, szép szó, harag
S a préda ösztöne.
Ételt utál, vadat kerül,
Csüggedt, konok mint estvelig:
Midőn Aversa a
vadász-
Csapattal megtelik.
Zajos, hosszú a vacsora,
Későre mén a lefeket;
Midőn András elszenderül:
Éjfél körül lehet.
Már látja a nap képeit…
De felrezzen: „’Mi zaj van ott…?”’
(Künn a sólyom vijjog, - s veri
Vadúl az ablakot.)
„Nincs semmi zaj, csak álmodol…
Aludj, aludj én herczegem!”
S András arczán lágy női ujj
Futos gyöngédeden.
Érez gonoszt, jósol veszélyt,
S másodszor jő a hű madár:
Harmadszor is jelt ad, - de azt
András nem hallja
már.
Lassan nyilik závár, kilincs,
Világ gyúlad, meg ellobog…
Jobbra balra óldalganak
A latrok, gyilkosok.
Ha ezt tudnád szegény anya!
Megölni még nem volt elég:
Lator kezek ruhátlanul
Az utra kiveték…
S neje tovább alszik. Sólyma
Virraszt András teteminél;
Eldöglik a madár, - a nő
Késő vénségig él!
Forrás: Balladák könyve. Válogatott gyüjtemény két kötetben.
2 kötet. Második kiadás. Budapest, 1880. Franklin-Társulat nyomdája
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése