I.
Gyászhirnök jő a királyhoz:
Orosz fejedelmi herczeg;
Meg sem pihen, fut, mint a vad,
Melyet fészkéből kivertek.
Földönfutó, bújdosó lett,
Nincs országa, nincs trónja már,
Az ellenség elrabolta…
Jön a tatár, jön a tatár!
Véres kardot hordnak körül:
’Leng a király lobogója;
A nemesség a hazáért
Kössön kardot, üljön lóra!’
„Menjen kedves kunjaival,
Miránk bizony hiába vár!”
S egyre rémesebben hangzik:
Jön a tatár, jön a tatár!
„Eredj, fiam, Hédervári,
A veszély körünkre éghet;
Míg lóra ül a nemesség,
Védelmezd a határszélet.”
Mén sietve Hédervári,
Hogy védve legyen a határ:
Nem lehet most késni, várni:
Jön a tatár, jön a tatár!
Vissza is jő Hédervári,
Vissza is jő lóhalálban;
Lopva habos, kardja véres,
Alig száz vitéz nyomában:
„Uram király, odavagyunk!
Az ellenség, miként az ár,
Elsodorta seregünket”…
Jön a tatár, jön a tatár!
Rémül a nép, jajveszékel:
„Uram, irgalmazz népednek!”
S sötét erdők sürüibe
S barlangokba rejtezkednek;
Vad erdőkben, barlangokban
Rájok éhség nyomora vár.
Erdő, barlang viszhangozza:
Jön a tatár, jön a tatár!
II.
Csillagok ragyognak
Fenn a tiszta égen,
Halovány hold képe fürdik
A Sajó vizében.
Sátorában Béla
Gondolkozó, méla;
Majd elalszik; de álmából
Fel-felriad néha.
Nem alhatik többé,
Nem engedi gondja,
Felül ágyán s hiveinek
Álmait elmondja:
„Szárnya nőtt lovamnak,
S repült gyorsan vélem:
Mit jelent ez álom? fejtsd meg,
Hűséges cselédem.”
’Kérdezed, királyom
Mit jelent ez álom?
Azt jelenti: lóhalálban
Futni fogsz, királyom.’
„Hasadt koronámra
Siró kuvik szállott.”
’Azt jelenti, jó királyom,
Elpusztul országod.’
„Mi zúg oly mogorván,
Mint dühöngő orkán?
Szilaj mének tombolása…
Nézz ki hamar szolgám!”
Kinéz a táborba,
A királyi szolga:
’Uram, betört a tatárság
A magyar táborba!’
„Hol a kardom, hol van?
Hadd kötöm fel nyomban!”
S a vad lárma csak növekszik
Ottkünn a táborban.
Rohan a tatár had,
Támad elül-hátul,
Remeg a föd, dobog a föld
Szilaj paripáktul.
Zajos harczi lárma
A léget megrázza,
Suhog a nyíl, peneg a kard,
Recseg a paizs, dárda.
Vadul nyerit, hortyog
Az összerogyott ló,
Mellette a véres földön
Hörög a haldokló.
Dühösebben támad
A tenger tatár had.
„Uram Jézus! uram Jézus!...”
S fut, ki rést találhat.
Nincs menekvés innen,
Mindenütt ellenség;
„Csak a királyt, csak a királyt!”
S vínak, hogy megmentsék.
Fut a király s véle
Egynehány vitéze,
Nyomban űzi a tatárság,
Hogy keritse kézre.
Rásüt a kelő nap
Vérpiros sugára
A menekvő magyar király
Halovány arczára.
Rásüt a kelő nap
Legelső sugára
Hatvanezer magyar hősnek
Véres hullájára.
A sik Mohi puszta
Haj! többé nem puszta:
Hatvanezer magyar hős ott
Mély álmát alussza.
III.
Visszatért honába
A kegyetlen mongol,
Magyarország földén
Lova már nem tombol.
Ráismerni mindenütt
Átkozott nyomára…
Magyarok istene,
Tekints e hazára!
A király is megtér;
Köny csillog szemében,
A mint szertepillant
A puszta vidéken.
Oly szomoru minden,
Oly elhagyott, árva…
Magyarok Istene,
Tekints e hazára!
Fekete üszkein
Sok leégett háznak
Búsan siró baglyok
S farkasok tanyáznak.
Nem is ismer többé
Az ember lakára…
Magyarok Istene,
Tekints e hazára!
Szerte az út mellett
Hever egy-egy hulla,
Temetetlen fekszik
Ott, a hol elhulla.
Ragadozó kányák
Serege csap rája…
Magyarok Istene,
Tekints e hazára!
Alig látni embert
Három vármegyébe,
S az az egy-kettő is,
Mintha nem is élne;
Nincs kenyere, nincs, hol
Nyughatnék, tanyája…
Magyarok Istene,
Tekints e hazára!
A kövér mezőket
Buja gaz veré fel,
Nincs, ki mivelgetné
Szorgalmas kezével.
A föld is megsinli,
Hol a tatár jára…
Magyarok Istene,
Tekints e hazára!
Béla imádkozni
Térdére borula:
„Szünjék meg, oh Isten!
Ostorodnak sulya:
Feledd, hogy e pártos
Nép érdemes rája!
Magyarok Istene,
Tekints e hazára!”
Forrás: Balladák könyve. Válogatott gyüjtemény két kötetben.
2 kötet. Második kiadás. Budapest, 1880. Franklin-Társulat nyomdája
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése