Görög császár, nagy hatalmas,
Szeretnéd hogy nyugton alhass!
Mert minek a bibor, bársony?
- Két annyit ülsz paripádon, -
S birodalmad síkja, halma?
- Idegen ló nyerit rajta, -
Arany, ezüst: sarczba mégyen!
Nagy a romlás, - hát a szégyen?!
Ki igy bánik a császárral,
Akkor nyomván mikor kárt vall.
Cselvetésben eszén túl-jár,
S kardján annyi vér pirul már:
Etele a hun király az,
A kit ösmér, fél a száraz;
Mert mikép a nádat a szél:
Népeket hajt meg ha felkél.-
Összetűzni véle káros…
Görög udvar mást határoz;
Hogy a világ félelmére:
Kard helyett a gyilkot mérje.
hogy a kit fut a csatában:
Mellécsusszék sátorában.
S őt, kinek öl pillantása:
Álmában átverve lássa.
Szerencsére, mig ezt főzik:
Egy hun-ember bevetődik;
- Ki jár világ-látni messzi,
Nosza le kell kenyerezni!
Könnyen rááll, - nem kell sok szó,
S görög ésszel még
az a jó:
Hogy nem is vesz dijt előre,
Szabadkozván inkább tőle.
Görög és hun, együtt mégyen:
Utrakelnek hevenyében;
Kalaúzul a hun szolgál
Ösmeretlen tájékoknál;
Nevök: Etelhez követség;
Czéljok: hogy őt elveszessék;
Pénz- vagy csellel csak megejtik…
Czélhoz vezet valamelyik!
S mennek, mennek éjjel, nappal,
Küzdve széllel, vízzel, vaddal:
Járnak bérczen, szíkes háton,
Ekevastól szűz rónákon.
Látnak szilaj ménest, nyájat;
S vándor népet, mely a tájat
Hol elhagyja, hol megszállja…
Se törvénye, se királya!
S táborához hogy jutának
Világduló hun királynak:
Meghökkennek népe számán…
S áll előttök ritka látvány:
Zöld gyepen sok tarka sátor,
Ott verseny, itt áldomás, tor,
S míg dal zeng az ősek nyelvén:
Lobog a tűz, robog a mén!
S eléjök sok főhun nyargal, -
Telve a szem bősz haraggal, -
Kihez jöttök? Eteléhez!...
És mi jóért? Ő ha kérdez…
Felrivalnak Edek s mások:
Ha mégis megmondnátok…
Ejh! a fővel kell
beszélnünk,
A lábbal hát nem beszélünk!
Ha nem szóltok, szólunk hát mi:
Uratok küld boszút állni…
Hogy kit futtok a csatában:
Átverjétek sátorában!
Ezért jöttök, erre hoztok
Színaranyban ötven fontot; -
Csak körülte! – gúnnyal szólnak, -
Módotok lesz benne holnap!
Este lett s az éj beálla,
Görögöknek nincsen álma!
Buslakodnak, tépelődnek:
A hun árulá el őket…?
Vagy varázslást űzve, máski
Szemeikből olvasá ki:
Mit terveztek? mit akartak?
S czélját tőrnek és aranynak!
Nem javalja semmi, semmi:
Etelével szembe lenni!
Sőt a melyik arra képzel:
Küzd halálos rettegéssel;
Míg hát tart az éjszakába:
Esze nélkül kap lovára
A görög, s megy fékeresztve,
Megdöbbenvén zajra, neszre.
S mit használ hogy gyors lovuk van?
Gyorsabb hun nép zúg nyomukban!
Szóval érvén, mond a hadnagy:
„Nem jól mentek!” (Semmi, csak hagyj!)
„Rendesebb lesz ha megálltok!”
(Meg kell állnunk, nem bocsáttok…)
„Erre, erre…! vissza köztünk!”
(Jól tudjuk már hogy elvesztünk!)
„Ha kell, reggel elmehettek!
De most sátort ütünk nektek!
Hozunk vad bőrt éjszakára,
Halat, barmot vacsorára;
Mert ugyan mit mondanának:
Hogy csufjára a világnak,
Éhen, szomjan elmenének:
Vendégei Etelének?!”
Forrás: Balladák könyve. Válogatott gyüjtemény két kötetben.
2 kötet. Második kiadás. Budapest, 1880. Franklin-Társulat nyomdája
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése