2022. jan. 22.

Tompa Mihály (1817-1868): Mátyás királyról


 

Ég már az őrtűz, lángok czikáznak

Erdős tövénél a Hargitának.

Hazug beszéden kapván a székely:

Tűborba szállott oktondi ésszel!

 

Világol a völgy, - fenn barna éj függ, -

Sátor gyanánt áll a terepély bükk;

Sok harczi szerszám megtámogatva,

S zagyván szedett nép tanyáz – alatta,

 

Felbolygatott nép ravasz vezérét:

Ott látni Fancsit. Kérdezve néz szét,

Szűk udvarában tábor-tüzének,

Körébe a mint többen gyülének.

 

’Vezér uram hé! minket kegyelmed

Felkölte sok szép ígéret mellett!

Kellő a szép szó, de jobb a hadd lám!

S ha menne a ló, mért tartja zablán?’

 

„Zsákmány s dicsőség, derék vitézek!

Mit én igérek s szerzek tinéktek!

De nem siettem ,- jó néha a les,

Hogy így a konczért bizton kitörhess!

 

Fel most, ki méltó a hősi czímre!

Velünk a sors is -! halljátok íme:

Ketté tört a kard, mely szabna törvényt…

- Mátyás királynak halála történt!

 

E szóra csend lesz, nagy lárma volt bár,

S mint ki roszul hall és ujra szót vár:

Merőn függ a nép vezére ajkán…

- Kétkedve rázván fejét akárhány.

 

Egy ösmeretlen rögtön előlép,

- Sisak-rostélyzat boritva képét, -

És mond: - ki eddig csak néze szótlan –

„’Budán halott van; - halott valóban!”’

 

Ama hazug hirt most gyártva épen:

Meghökken Fancsi, s felnéz sötéten;

Mi ez? ellenség avvagy barátja:

Magát ki ekkép dolgába ártja?

 

Ha czáfol: vágást vágás előzne,

De míg bizonylás! kezd fázni tőle…!

S vakösvény e szó: - sűrübe veszvén, -

Budán halott van! vigyázat: ez kém…

 

„S honnan vitéz úr? mond Fancsi gőggel

- Mely sok vak embert, vesztére tölt el! –

S ha meg nem sértem, hová törekszik…?”

„’Budáról jöttem s épen csak eddig!”’

 

„Ugy hát, ha zsákban macskát nem árul:

Tán többet is tud Mátyás királyrul?”

„’Tudok! – ki békén s harczban kisértem,

Ösmerve vágyat s titkot szivében!”’

 

„Hohó…! s nem a szót mit ép kiejte?

- Azaz ha holtnak fordulna nyelve –„

„’Lehet! – mert hidd el felőle szentül:

Szózatja könnyen füledbe csendül!”’

 

„S mind ennyi…” – „’Oh nem! még hátra van sok!

- S a hang, mely nőtt… nőtt… most szinte harsog –

Tudom: hűséget mikép jutalmaz,

S mit nyer ki vétett: a pártos, a gaz!

 

Mint mondta mondom: nincs semmi drága!

Éltem, nyugalmam népem javára!

S ki rút zavargást tudsz bé hüségbe:

Hallj szót, galád fő, és ronda népe!”’

 

Zaj kél. Vezér s had most már sokat hall; -

„Ki vagy? halál rád…! föl a sisakkal…!”

„’Legyen! nagyon jó ha láttok s látlak:

Nos…! engem hínak Mátyás királynak!”’

 

S hogy a sisakrost egymásra csesszen:

Vésznél e halk nesz szól rémesebben…

Igen sok egy percz: hogy összefagyjon

A szivben a vér, a szó az ajkon!

 

S hozzá a vakhit még rémeket told:

Lángszem… fehér arcz…! élő-e vagy holt?

Élő-e vagy holt ki igy betoppan…?

S félni miképen kell tőle jobban…?

 

„’Mily sok derék tölgy! dús lombja zöldel…

Ha megrakatnám gonosz gyümölccsel…!”’

Legfőbb helyet fenn a főnek adván:

De… most az egyszer kegyelmem a fán!

 

Babért ohajtván e had vezére:

Utját ki állná? hadd fusson érte!

És ennyi harcz-vágy, csatázni mely kész:

Azon segitünk, hogy kárba nem vész.

 

A lengyel ugy is magyarra felkelt,

Mentek rá rögtön! nem várva reggel!

Székely! ha szablyád megülte rozsda:

Kifényesülhet majd vérbe mosdva!

 

De székely harczolj! harczolj vitézül!

Míg vérpatak foly holtak szivéből…

Előre mindig…! ki hátrafordul:

E képre bukkan, - s jaj lesz azontul!

 

És tudni székely! javadra lészen:

Hogy nyitva, hunyva jól lát e két szem!

Akárhol a fej, de gondja itt jár…

S Mátyás király él, ha meghal is bár!

 

Forrás: Balladák könyve. Válogatott gyüjtemény két kötetben. 2 kötet. Második kiadás. Budapest, 1880. Franklin-Társulat nyomdája

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése