Galamb volt a szíve
Zrínyi Péternének;
Magasan szálló sas
Volt benne a lélek;
Holló volt bánata,
Melyet rászállita
Rabfészke férjének.
Repülj galamb, repülj!
Monda galambjának,
Verdesd meg a rostját
Férjem ablakának…
’Mit izen szivének,
Szerelmes hivének –
Katharinájának?’
Elszállott a galamb; -
Várja este reggel;
Egy uton jár szeme
A vándor felleggel…
Várja, várja, várja,
De a láthatárra
Egy madár se lebben!
Eredj sasom, ugymond, -
Menj te is utána;
Zörgesd meg a zárat
Zrínyim ajtajába…
Szabaditsd meg, mentsd meg
Árán mindenemnek,
A jók jóvoltára!
Föllebben a sas is,
Nap-magas az utja…
Ó hogy a reménység
Mely a szivet bújtja,
Azt az utat – míg ő
Későn se tér elő –
Százszor is megfutja!
Szállj sebesen hollóm!
Szóla végesvégre,
Férjem fogházára,
Zrínyim börtönébe;
Mondd el panaszomat,
Mutasd be gyászomat, -
Mit viselek érte.
S alig repülé át
A belátó ég-tért,
Széles, sötét szárnnyal
Im, mihamar megtért! –
S levél van valatta
Melynek foglalatja,
Bár ne szólna ekkép:
„Anna Katharina,
Én gyönyörüségem!
Megbocsáss, ha vala
Ellened vétségem.
Sirástól magadot –
Midőn ezt olvasod,
Tartóztassad légyen.”
„Holnap tiz órakor
Bátyádnak és nékem,
Fejünk elvétetik
Kétségtelenségképen. –
Neked Isten, hivem,
Drágalátos szivem –
Minden jóval légyen!”
Tartja a levelet
Zrínyiné, olvassa,
Napokig… hetekig…
Se vége… se hossza…
Míg mindent összevét…
Míg a kin elméjét
Csendesen kifosztja.
A galamb oda van,
A sas vissza nem tért:
Alig dobban szive
Alig érzi lelkét.
Csak a holló szárnya,
Mi fehér arczára
Sötét árnyat vet még.
Forrás: Balladák könyve. Válogatott gyüjtemény két kötetben.
2 kötet. Második kiadás. Budapest, 1880. Franklin-Társulat nyomdája
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése