2022. jan. 22.

Tóth Endre (1824-1885): Három madár (1671.)



Galamb volt a szíve

Zrínyi Péternének;

Magasan szálló sas

Volt benne a lélek;

Holló volt bánata,

Melyet rászállita

Rabfészke férjének.

 

Repülj galamb, repülj!

Monda galambjának,

Verdesd meg a rostját

Férjem ablakának…

’Mit izen szivének,

Szerelmes hivének –

Katharinájának?’

 

Elszállott a galamb; -

Várja este reggel;

Egy uton jár szeme

A vándor felleggel…

Várja, várja, várja,

De a láthatárra

Egy madár se lebben!

 

Eredj sasom, ugymond, -

Menj te is utána;

Zörgesd meg a zárat

Zrínyim ajtajába…

Szabaditsd meg, mentsd meg

Árán mindenemnek,

A jók jóvoltára!

 

Föllebben a sas is,

Nap-magas az utja…

Ó hogy a reménység

Mely a szivet bújtja,

Azt az utat – míg ő

Későn se tér elő –

Százszor is megfutja!

 

Szállj sebesen hollóm!

Szóla végesvégre,

Férjem fogházára,

Zrínyim börtönébe;

Mondd el panaszomat,

Mutasd be gyászomat, -

Mit viselek érte.

 

S alig repülé át

A belátó ég-tért,

Széles, sötét szárnnyal

Im, mihamar megtért! –

S levél van valatta

Melynek foglalatja,

Bár ne szólna ekkép:

 

„Anna Katharina,

Én gyönyörüségem!

Megbocsáss, ha vala

Ellened vétségem.

Sirástól magadot –

Midőn ezt olvasod,

Tartóztassad légyen.”

 

„Holnap tiz órakor

Bátyádnak és nékem,

Fejünk elvétetik

Kétségtelenségképen. –

Neked Isten, hivem,

Drágalátos szivem –

Minden jóval légyen!”

 

Tartja a levelet

Zrínyiné, olvassa,

Napokig… hetekig…

Se vége… se hossza…

Míg mindent összevét…

Míg a kin elméjét

Csendesen kifosztja.

 

A galamb oda van,

A sas vissza nem tért:

Alig dobban szive

Alig érzi lelkét.

Csak a holló szárnya,

Mi fehér arczára

Sötét árnyat vet még.

 

Forrás: Balladák könyve. Válogatott gyüjtemény két kötetben. 2 kötet. Második kiadás. Budapest, 1880. Franklin-Társulat nyomdája

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése