Berczeli A. Károly (1904-1982): Etüd

 

Eső, eső, véghetetlen,

zuhog, ömlik, csepereg,

megáll, s újra megered –

Eső, eső, véghetetlen –

 

Abbahagyja s újrakezdi,

megindul és visszaretten –

Eső, eső, véghetetlen –

 

Zuhog, ömlik, csepereg,

egykedvűn hull, fojtogat,

mint az örök gondolat,

megáll, újra megered,

megindul és visszaretten –

Eső, eső, véghetetlen –

 

Abbahagyja, s újrakezdi,

áldozatát nem ereszti,

hálójából nincs menekvés,

sűrűjén nem integet rés,

szabadulni nem lehet –

 

Mossa, vájja lelkedet,

őröl, darál, duruzsol,

hálóján nincs rés sehol –

 

leteper és rádtelepül,

senki többé nem menekül,

így duruzsol: Szállj magadba!

S ha egy percre, abbahagyja,

újra támad s újra kezdi,

áldozatát nem ereszti,

mint valami szörnyeteg –

 

Teste szőrös, hosszúszálú,

fészke: felhő, s mint a nyál,

hosszan nyúlik a fonál,

ha az égből földreszáll

 

S ahol megül, sár és kátyú,

teste szőrös, hosszúszálú,

mint valami szörnyeteg,

hasa hűvös s nézz alája:

nyálat ereszt ezer lába,

s befonja a földeket

mint valami szörnyeteg –

 

S így duruzsol: Szállj magadba!

Sár lesz minden, ami él,

vérét minden elfolyatja,

vércsöpp minden falevél.

Szép volt a nyár, bűnhődnöd kell,

egybefolysz az ázott röggel,

meglakolsz az életért,

szép volt a nyár, s véget ért.

 

Bűnhődik a virág is, mert

illat és szín volt a kis kert,

bűnhődik a fa, mert szép volt,

sárbahull a drága fürt –

Bűnhődik, ki késeket fen,

bűnhődik, ki fényeket csen

s hisz az égi fényjelekben,

s az is, aki téved ebben,

bűnhődik, ki végre szebben

álmodik s az égbe rebben,

s minden ember, mert örült –

 

Eső, eső, véghetetlen –

Eső, eső, véghetetlen -

 

Forrás: Életünk – Irodalmi és művészeti antológia 1964. II. kötet