A felszabadulás után minden ifjúsági irodalmi műfaj megvívta a maga létéért való küzdelmét. Az irodalom egészének fejlődése sohasem egyenletes, ez fokozottan érvényes volt az irodalmon belül külön jogaiért harcoló ifjúsági irodalomra. Az ötvenes évek elején a Csillag gyermekverseket közölt, ez mintegy a műfaj polgárjogát jelentette. Később évekig zajlott a mesevita, s a mese elvi győzelme a mese reneszánszát nyitotta meg. A következő műfaji hullám meghozta a leányregény, az életregény és a történelmi regény virágzását. Az ismeretterjesztő népszerű-tudományos ifjúsági irodalom sokáig váratott magára. Először a szépirodalmi színezetű ismeretközlő művek arattak sikert: Teknős Péter, Lestyán Sándor, Németh Imre, Kittenberger Kálmán, Molnár Gábor, Fekete István regényei, regényes történetei. Szépirodalmi áttétel nélkül, direkt tudományos módszerrel dolgozott Sztrókai Kálmán, Csűrös Zoltán, Csekő Árpád stb. a matematika és fizika népszerűsítésén.
Az ismeretterjesztő művek általában a serdülőknek szóltak. Az írók és kiadók érthető módon le akarták szorítani e műfajok olvashatóságának határát a pubertás előtti időre, az önálló olvasás korának kezdetére. Keresték a mesekorból kilábaló gyermek számára alkalmas ismeretnyújtó képeskönyv lehetőségeit. A 8-9 éves gyermek korlátozott, elemi ismeretanyagára kellett ráépíteni valami többletet, ennek azonban nem lehetett tantárgyszaga, az ilyen korú gyermek nem ismeri a tantárgy formájában jelentkező tudományágakat. Amit nyújthat egy ilyen ismeretterjesztő könyv, az viszonyt kétségtelenül földrajzi, fizikai, vegytani, történelmi stb. anyagot előlegez. Ez az „alsótagozatos” ismeretterjesztés bonyolultabb feladat elé állítja a szerzőt: értően, érzékenyen kell szelektálnia, hogy elkerülje az érdektelenítő maximalizmust, s hogy megőrizze az előadás gyermeki frissességét. Főhetett a Móra kiadó feje, mert pályázattal ösztönözte az ismeretlen szerzőket e nehéz műfajban, ismeretterjesztő gyermekkönyveket íratott. A nyertes pályaműveket megjelentette, így látott napvilágot Gergely Ernő munkája, A homokvár titka.
Tartalomban, kiállításban egyaránt figyelmet keltő könyv, egy most fejlődő műfaj, egy új gyermekkönyv-sorozat első hírnökeinek egyike. A „8 éven felüliek” nyilván felfigyelnek erre az érdekes izgalmú, kívül-belül vonzó képeskönyvre. A szombathelyi pedagógus szerző avatott biztonsággal alkalmazkodik az életkori sajátosságokhoz tartalomban, hangban egyaránt. az alapötlet: a gyermeki homokvár titkának megfejtése ürügyén bevezetés a tégla-üveg-porcelán összetételű világba, a homokvár az archimedesi pont, amelyből meghódítja az anyagi világ, a termelés meghatározott tartományait. Aranyos nap-metszet ragyog le a homokvárra a címképen, gyermekek homokoznak a Balaton partján: a gyermek önfeledtségében, az emberi alkotóképesség magabiztos derűjében fogant könyv ez.
Az első fejezetben az író a Balaton-parti homokozó gyerekeket hívja a homokvár titkának fölfedezésére. Ez a jóakarat megnyerése, ezzel – hogy leszáll a homokozók közé és saját gyermekkorába is – biztos híveivé tette a gyermekolvasókat. A homokvár-ötlet tehát éppenséggel nem valami ingatag-omlatag vár: az ismeretek szilárd épületévé magasodik az a kis homokbucka. Cseppben a tenger – homokszemben az ipart űző ember nagy vívmánya. A homok keletkezéséről szóló általános bevezető rész alapvető geológiai folyamatokat világít meg, az eróziós erők tevékenységébe enged bepillantást. Az összefüggések gazdag skálája a könyv legnagyobb értéke: biztosan teremt kapcsolatot a gyermeki homokvár, a földtan és a homokkal dolgozó gyáripar között. Társadalmi-természeti relációk világosodnak meg, fölpattannak a homokvár titokkapui.
Leghangulatosabb az üveggyártás leírása. „Hűtőszekrény, amely ontja a meleget” – mondja az egyik paradox alcím. Máskor alakzatokkal élénkít: „Ollóval üveget vágni? Hát lehet ezt?” Vagy: „Nézzétek, már át is vette a fúvócsövet egy idősebb munkás!... Amint kiemeli a kemence nyílásából, máris fújni, forgatni, lóbálni kezdi, hol magasra tartja, mint egy trombitát, hol meg a mélybe lógatja, hintáztatja… Lépjünk csak közelebb! Itt éppen üvegpoharakat fújnak. Fújnak? Hát hogy lehet az üveget fújni? Éppen úgy, mint ahogyan a szalmaszállal a szappanbuborékokat."
Ez a nyelv megőrzi az élőbeszéd mozgalmasságát, közvetlen dinamikáját, vitázó-csevegő könnyedségét, kifejező fordulatait. Szemléletes a statisztikai játék, a számok, adatok elképzeltetése: milyen hosszú tehervonatot lehetne megtölteni egy év üvegtábla-termelésével, milyen magas üveghegy keletkezne stb.
A második titok: az agyagé. Ebből készül a tégla. Ez a fejezet nemcsak a téglagyárba vezet el, hanem bevilágít a munka történetébe is: régen verejtékes munka volt, ami ma egy gombnyomás. Emberközelbe hozza a gépek világát, az érzékletes, élénk leírás szinte életre kelti az illusztráció monstruózus exkavátorát. Az ásástól, derékfájdító lapátolástól a markológépig, a talicskától a vontatócsilléig, a lábbal dagasztástól az őrlő- és keverőgépekig, a homokpogácsa-mintázó régi téglagyártástól a formázógépig – megismeri a gyermek a fejlődés tényeit. Bonyolult dolgokat fordít le a kilenc éves gyermek nyelvére. Problémafelvető módszerrel közvetíti az érdektelennek áltszó gyártási-szakmai ismereteket, pl. játszi könnyedséggel magyarázza meg a lyukacsos-üreges tégla előnyeit. A könyv minden sorában ott kísért a játék-homokvár, ahhoz viszonyítja, hasonlítja, abból vetíti ki a termelés nagy problémáit, műhelytitkait. A homokvár mitológiájából kibontakoznak a valóság objektumai: emeletes házak erdejében barangolunk, ablakszemekkel ragyog föl a város.
A harmadik titok: a porceláné. Ez a legtávolabbi, legrejtélyesebbnek látszó. A könyv azonban bebizonyítja, hogy a porcelán is édestestvére a téglának és az üvegnek. a porcelánban is ugyanaz a két anyag van, mint ami homokvárunkat is alkotta: a kvarchomok és az agyag. Még az olyan művelődéstörténeti kuriózumot is elbírja ez az ismeretterjesztő gyermekkönyv, mint az első európai porcelángyártás anekdotába illő históriája: hogyan fedezi föl Böttger János Drezdában a paróka fehérítésére használt hajpor eredetét kutatva a kaolint és ezzel a porcelán titkát. Aztán bevezet a könyv a magyar porcelániparba, elmeséli a gyártási folyamatot, megismertet a porcelán háztartási és ipari felhasználásának módjaival. A kecses kis porcelán szobrocska, a csésze, tál és váza, a távvezetékek szigetelője – mind-mind a homokvár titkához tartozik.
A homokvár titkáról beszél a könyv, a titok szó ritmikusan visszatér, de a leírás mentes minden titokzatoskodástól. „Ámulni lehet”, de a termelés, a tudomány szilárd alapjáról hangzik a homokvár igaz meséje. Nehéz, újszerű problémákat old meg Gergely Ernő az ifjúsági irodalom számára. „Alsótagozati fokon” terjeszt ismeretet, feloldja az életkori sajátosságokkal járó ellentmondást: megtalálja az adagolás mértékét és a közlés lehetőségeit. Elve: tudományos hűség, hozzáférhető, vonzó fogalmazás. A leegyszerűsítéssel semmit sem ad föl a tudományosság és a nyelvi szakszerűség igényéből. szinte tankönyvi teljességgel tekinti át a homok kémiáját, de sohasem untat vagy fáraszt. A tárgyilagos, szabatos leírásra mindig időben érkezik a színező, mesélő felmentés, így biztosítja a figyelmet. Talán a mórai mesés valóságtörténet volt a mintája, ért a mesevarázsú valóságközléshez. A hangsúly azonban az ismeretek kifejtésén van, a mesehangulat csal „melléktermék”, az ámulatos emberi alkotásokból árad.
A szöveget sokszorosan fölerősítik Kass János rajzai. az üdítően színes, mélynyomású képek még láttatóbbá teszik az írást.
A jó ismeretterjesztő könyv titka: a tárgyi felkészültség és az írni tudás egysége. Többnyire az a dilemma, hogy a szakember nem szeret írni, a szépíró meg nem bírja szaktudással. Gergely Ernő nemcsak a homokvár titkát ismeri, hanem az ismeretterjesztő ifjúsági irodalom szakmai titkát is. Azért nyereség ez a könyv.
(Móra Könyvkiadó, 1963.)
Cs. Nagy István
Forrás: Életünk – Irodalmi és művészeti antológia 1964. I. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése