Viharok meneteltenek itten: páncél-lovagok, gépkatonák.
Vasparipáik patája nyomát siratja száz falu, város.
Romok, üszkök, megszenesedett csonka fatörzsek
meredeznek az égre Halál-király győzelmi jeléül.
És a romok közt kísértetesen feketéllik az ágyú:
negyvenkettes, harmincfeles, huszonnyolcas fekete torkok
ajakukkal a földre tapadva, mint lőtt-szívű vadkan.
Jóllaktak házzal, templommal, jajjal, emberi vérrel.
Köröskörül fekete gulák: agynélkülvaló puskacsövek,
a Haláltánc némult fuvolái; srapnel-lövedékek,
beszakadt vas-koponyák; drótsövény, gránáthüvelyek;
megannyi acélborda, acél-láb, acél-kar, vas-állati csontok.
És az acélok holttetemén vigyorogva rágódik a rozsda.
Ej, ha az a tengernyi verejték, mit a kohók pokolába
önnön-erejéből beleizzadt millió kemény-karú munkás,
az izzó szívű népek gyűlöletére hullt volna esőnek:
harci tüzek helyett a béke pásztortüze égne a pusztán.
Ej, ha a népek a bányák aranyát, mely beleolvadt
a hajókba, ágyú-csövekbe, szuronyokba, puskagolyókba,
békés tavaszon bevetették volna búzamagnak a földbe,
volna-e karikás szem, pince-lakás, rongyruha, pestis?
Viharok meneteltenek itten: fekete lovagok fekete paripákon
és nyomukat könnyel telesírja a föld.
Forrás: Erdélyi Helikon II. évf. 1. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése