Te sír, kit immár meg nem látogattam,
nem vagy többé fölöttem hatalom,
már nem siratlak éjben, virradatban,
esengve nem tárom feléd karom,
kövedről most a bűvös zár lepattan,
látom, mi vagy. enyésző csonthalom.
Por és hamu, mit rejt a sír homálya,
az lesz porrá, mi porból vétetett,
de él a Szellem végtelen dagálya,
tervezve és teremtve életet,
fennen lebegve, szent,királyi gálya
csillagvilágok, sírkövek felett.
Az én anyám nem múló rothadás,
csak teste hullt alá a béna rögre,
ő van, mi volt: élet, erő, hatás,
hol simogatva, hol meg mennydörögve,
én jól tudom, még nem láthatja más,
de bennem él s én benne – mindörökre.
Forrás: Erdélyi Helikon II. évf. 1. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése