- Román népballada –
Fenyőcsúcson,messze fent
egy szép sólyom megpihent,
belenézett épp a napba,
karcsú szárnyát megmozgatta.
Mélyen lent a fa tövében
epervirág fakadt szépen,
ő a napfényt elkerülte,
hűvös árnyék rejtegette.
- Havas hegyek szép virága,
sólymoknak volnék királya,
hűs árnyékból jöjj ki, kérlek,
fordítsd orcád a napfénynek.
Illatodat ideérzem,
elszédültem már egészen,
jöjj, szárnyamra ültetlek én,
átalviszlek a nap tüzén,
benne szíved felolvadjon,
szerelemre befogadjon.
- Szépbeszédű sólyommadár,
teelőtted nincsen határ.
Égig szállsz te napsugáron,
én meg árnyékban virágzom.
Fúvó szélhez vagy te kötve,
megfogódzom én a rögbe.
Menj utadra szelek szárnyán,
vissza se nézz, ne gondolj rám,
tág tere van a világnak,
jut virágnak, jut madárnak.
Forrás: Erdélyi Helikon II. évf. 1. kötet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése