S O N E T T E K
A SZONETT MUZSÁJA
Mint a szerelmes járja tánczosával
Menuetje keccsel-teljes lépteit,
s igézi a szála torlott rendelt
Enyelgő vissza- s visszafordultával:
Honom Ausonia narancsgalyával
Körülölelve főm szögfürtjeit,
Úgy járom én a dal lejtéseit,
A négyest összefűzve hármasával.
Borág keríti mostan homlokom’;
Ott, hol Tokaj nyújt nektárt istenének,
Víg szárnyakon kél a nem hallott ének.
E szép vidék lőn kedvelt birtokom;
Egy új Tibull itt megdicsőitett engem,
S én őtet és hölgyét örökre zengem.
KAZINCZY FERENC
EMLÉKEZET
Ismét egy édes boldog érezet!
Reám derül a messze kor homálya,
Az elveszett, elsülyedtt rózsapálya
Ismét örömtájék felé vezet.
Melly istenség nyújt itt varázs kezet?
Mint ömledez hozzá keblem dagálya!
Érzem hogy e szív enyhültét találja:
Te ihletéd, szelid emlékezet.
Nem. A helyett, hogy visszabájolod
Eltünt korom szebb álmait felettem,
Boritsd el rajtok inkább fátyolod.
Elég, hogy őket egyszer elvesztettem,
Ne kénszeríts ujonnan vérzeni;
Ah érezd, melly kín ismét veszteni!
SZEMERE PÁL
TŰNŐ ÉLETKOR
Hová tünél éltem vig hajnala?
Derülted annyi szép és dicsőt igére.
Mig rózsa fénnyel a boldog körére,
Mosolygva egy édent himzél vala.
De lassudan bájfényed elhala;
Pályám mindég sötétb magányra tére,
S a küzdő sokba telt, de könnyű bére:
Emléked csak s e lant komoly dala.
Ha távozál, taníts felejteni!
Kidúlva e kebel hajdanti kéje;
Reménysugalva mit ragyogsz feléje?
Az ifju kornak nyájas isteni
Bucsúzva néznek a szív lángzatára,
Ha már a létnek alkonyúl határa.
KISFALUDY KÁROLY
AZ ÉGI LEÁNY
Hová busulsz el, égnek szép leánya?
A földre szálltál és nincs nemzeted,
Hol eldalolnád szent nagy érzeted,
Hogy bércz, sík, erdő hangzanék utána?
Szélnek, folyónak, is van egy iránya;
S te álmaidnak képét kergeted,
Hijába futsz és el nem értheted;
Szegény, szegény sziv, nincsen a ki szánna?
Megszánna még, de későn majd e nép,
Ha majd te tőlünk messze költözél,
Szent születésed boldogabb honába.
Nemzet, midőn a pályárul lelép,
S emléke, lelke a szépben nem él,
Hogyan jutand majd a hír templomába?
ERDÉLYI JÁNOS
TRIOLETTEK
1.
Midőn bájos szemed reám tekint,
Egész létem gyönyörben olvadoz,
S bár rettegek, ha más szerelmet int,
S tömjént hódolva kellemidre hint:
Midőn bájos szemed reám tekint,
Szívem biztos reményre lobbadoz,
S ég, föld ezer kéjben ringat megint;
Igy boldog én! Nem érzek semmi kínt,
Midőn bájos szemed reám tekint,
S egész létem gyönyörben olvadoz.
2.
Bár a sors tőled messze zára,
Mig e sziv ver, csak érted ég;
Édes szerelmed báj sugára
Általhat éltem alkonyára,
S bár a sors tőled messze zára,
Szent kéjre int emléke még;
S ha ébredsz lantom hangzatára,
Egy könny legyen hűséges mára;
Hogy bár a sors olly messze zára,
E szív még is csak érted ég!
KISFALUDY KÁROLY
RITORNELLEK
1.
Titkunkat sejti nénje, s rettegéssel
Lát engem a szép gyermekért epedni,
S ő titkon néz rám, s elfojtott nyögéssel.
Mit fél, mit tart? Nem tisztelem tilalmát,
Az csak makacs kéj; tilt hogy kínozhasson
Én dulhatnám-e fel Bellim nyugalmát?
Oh hagyj magunkra, jó öreg, bennünket;
Ne tilts, s jók leszünk: tilts, s meglészesz csalva;
Szerelmünk fogja fékezni tüzünket.
2.
A zápor ömlik, nem megyen misére,
S nem láthatom mint lépdel, ablakomból,
Nem, mint tekint rám, titkon kedveltjére.
Oh nap, derülj ki, s kedvezz a buzgónak,
Hogy ájtatosságát elvégezhesse,
De kedvezz nékem is, a lángolónak!
Ki jő? – cselédje Hébém visszahozza,
Keresztet vont a könyvben e sor mellé:
„A hiv leány barátját sóhajtozza.”
KAZINCZY FERENC
3.
Kertünk alatt egy víg patakcsa mégyen,
Ott álltam én, ott ült ő gyermekével;
A gyermek almát tarta kis kezében.
Igy ül Madonna kisded Jézusával,
Mester Corregio művészi vásznán,
S a gyermek így enyelg a szent annyával.
De, mester! Egyet képeden kihagytál!
Nem adva boldog férjet a csoporthoz -
Rajzomban ím a boldog férj is ott áll.
GARAY JÁNOS
4.
Istenáldás meddig szem csak ére!
Völgyi síkon, a kalászos tenger,
Bérczen, erdők óriás fűzére.
Mint fehérlő felhők tiszta égen,
Fel s alávonuló annyi nyájak
A kizöldült róna messzeségen!
S ki leszálott, nyitva vár reája,
Benn az ormok eltakart vidékin
Gazdag érczek tündér palotája.
E dicső föld a magyart uralja!
S népe közt van, ki e föld fiának
Jómagát csak elpirulva vallja.
Gyáván büszke sarja nemzetemnek!
Ne keress künn álfényt s boldogságot -
Kar meg ész e földön is teremnek.
Kit ezer harcz messze elriasztott
Szellemkincsek oltár zsámolyától:
Tegye buzgón, a mit elmulasztott!
Ősöd e hont megfizette vérrel!
Mig magadnak jobbat sütni nem tudsz:
Érd be itthon a falatkenyérrel.
Álszin élted minden csillogása,
Idegen jobb népek hirnevének
Szégyenítő visszaragyogása.
Míg magyar szent lelke fel nem támad:
Fájdalommá olvadó haraggal
Holdvilágnak nevezem hazámat.
Melly ha lnágot lánggal összevetne,
Fel- felszítva alkotó hatalmát:
Öntüzében égő nap lehetne!
KERÉNYI FRIGYES
RONDAU
Őtet szerttem én, a szép Ninát,
S hűséget esküdtem bájos kezére:
Míg verne szívem, míg pezsegne vére,
Ő lenne, nem sors, életem vezére.
El nem szakaszta tőle semmi gát;
Sőt bár reményem mind eddig nem ére
Munkával is kívánt nyugvó helyére;
Fogadtam ujra istenném övére:
Őtet szerettem én, a szép Ninát.
Állott szavam, s meghallgatá Cythére:
Mert bár kevélyen, s bár ő nagyra lát,
Elég hitemnek ost is annyi bére:
Őtet szeretném, őt a szép Ninát.
TÓTH
MADRIGAL
Öröm jelül mit adjak én,
Anyám! Nevednek ünnepén,
Melly felderült az ég ölén? -
Rózsát fonnék füzérbe én,
De nincs virág völgy kebelén,
Hervadva húllt el tél szelén. -
Sugárt szőnék fűzérbe én,
De az fönt ég isten egén,
A szellemlelkek édenén
Vágytárgyul porfiak szivén.
Fohász, hő hála érzetén
Gyuló, mint csillag menny ürén,
Az, mit nevednek ünnepén,
Anyám! Tenéked küldök én.
NAGY IMRE
CSALÓDÁS
Ifjuságom hajnalán
Fényben uszó báj egének
Jósló szende csillagán,
Tündér képek, szép remények,
Üdv mosolygva tüdöklének
A jövendők távolán.
S a jövendők megjövének:
Ah, de annyi szép remények,
Olly hizelgők hajnalán,
Mind enyészve eltünének
Nem mosolyg egy fényparány
Ifjuságom alkonyán!
ÉJI HANG
My soul is dark -
Byron.
Tömérdek csillagok,
Ti rám msolygatok?
’Mosolygtok mint maga
Reményim csillaga.
Reményim csillaga
Ah! már leáldoza;
Rám mit mosolygatok
Tömérdek csillagok!!
MATICS IMRE
GHAZEL
Ha megtekintem a napnak sugárait
Remegni érezem szivemnek hurjait;
Dalt vágynak ők elő bőségben ömleni,
Az élet boldogság dicsérő dalait;
Érzést remegnek ők, minőkkel istenek
Ritkán áldják meg a kicsin föld fiait.
Miként a nap sugár özönlik, áradoz,
Ugy érzem ömleni szívem hő lángjait.
Szerelmem szárnyra kel szeretni a hazát,
Szeretni bölcseit, szeretni lányait.
Barangolok hegyen völgyön és sikokon,
És meglakom havas árkú vad ormait,
Beérem azzal a mit a táj könnyen ad,
Ürítem hol lehet bavár kulacsait:
S ki mondja hogy vagyon én nálam boldogabb,
Bölcsebben éldelő az ég áldásait
Napfény enyém s a bor, barátság, szerelem,
És én tied, hazám, mert élem javaid.
VAJDA JÁNOS
CANTATE
Férfiak kara:
Keskeny a való határa,
Keljetek föl, képzetek!
Ideálok bájhonábol
Éneket teremtsetek!
Lenge, lebke szárnyad éljen
Üdvözlégy, phantasia!
Rózsa felhőd bájölében
Él az énekek fia!
Hölgyek kara:
Keljetek föl, érzemények!
Éneket teremteni,
A kebelnek ömledésit
Forró dalba önteni!
Melly az embert boldogítja,
Légy dicsőjtve, érezet!
Csak, ha költőt láng borítja,
Szólni ajkát szív tanítja,
Költhet mesteréneket.
Férfiak kara:
Légbe vész phantasiánk,
Könnyü röpte lengzetével!
Hölgyek kara:
Mint dobog, mint ég a láng!
Elborít ah! Hév tüzével.
A kritikus:
Képzemények, érzemények,
Mind meg annyi bábalak;
Ész az ember égi része
Más egyébe földsalak.
Érted, érted küzködésünk,
Légy dicsőjtve, fényes ész!
Szent világod a vezérünk,
Nélküled minden merényünk
Ködborúként szétenyész.
Férfiak kara:
Jaj, az ész repülni tiltja,
És a képzelet kihal!
Hölgyek kara:
Jaj, a lángot mind eloltja,
Megfagy a sziv és a dal!
A művész:
Lánggal égjen mindig a sziv,
Mérd ki, ész, ösvényedet,
Ideálok bájhonába
Szállj el, ábránd képzelet!
Én a mester, összekötlek,
Engemet kövessetek;
Izlés nélkül nincs müvészet,
A szabályost és a szépet
Ihletem mutatja meg!
Mind a két kar:
Üdv nekünk, kezet fog ésszel
A repülő képzemény!
Összeforrtak: izlésével
Mérsékült az érzemény!
A geniusz:
Forrjatok össze
Négy elemek,
Lelkem övezze
Éneketek!
S e csókbul ömöljön az isteni dal,
A mester örökdiszű hangjaival.
Mind:
E csókbul ömöljön az isteni dal,
A mester örökdiszü hangjaival.
GARAY JÁNOS
Forrás: Költészeti kézikönyv, vagy magyar költemények példagyűjteménye, a költészet fajai szerint elrendezve, költészet tanulók számára. Szerkesztés Dr. Bloch Móricz, nyilvános oktató. Pest, 1845.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése