HUSZÁR DAL
Sírtál anyám egykor értem,
Hogy huszárnak felütöttem;
Ne sírj, anyám, fiad jól van
Vitézek közt a táborban.
De ha nem él anyám immár,
Ha Julishoz eddig más jár.
Akkor szívem a táborban
Vitézek közt sincsen vígan.
Nyugodj anyám, édes dajkám!
Élj boldogul, szép Julikám!
Kedvesetek a táborban
Királyaért s hazáért van.
Fájva váltam Juliskától,
Szíve repedt bánatjától;
Ne sírj, Julis, szíved jól van
Vitézek közt a táborban.
Könnyet ejtek nagyot erre,
Csak egy balzsam jó szívemre:
Körül nézek a táborban,
A hány pajtás majd mind így van.
Vitéz vagyok, felmegyek é n,
Paszománt lesz csákóm szélén
S majd azt mondják a táborban:
Magyar tűz volt a fiúban.
DÖBRENTEI GÁBOR
ÚJ KORTESDAL
Magyarország az én hazám,
Itten nevelt apám anyám,
Magyar az én nemzetségem,
Önállás a büszkeségem.
Igaz magyar csak úgy vagyok
Ha hazámhoz hív maradok,
eGy istenem, egy királyom,
Ezt tisztelem, azt imádom.
Nem henyélek, iparkodom,
Az okos szót elfogadom;
Héj ha mind így cselekednénk,
Bizony boldogok lehetnénk.
Szent a magyar nép törvénye,
Ez oltalma, szeme fénye.
A mi olly szent, át nem hágom,
A fát alattam nem vágom.
Ha választok előljárót,
Viczeispánt szolgabírót,
Ebben engem a becsület,
S az igazság lelke vezet.
Júdás pénzen, boritalon
A lelkemet el nem adom;
Czudar az, a ki ezt teszi,
Még czudarabb ki megveszi.
Lélek-kerítő kupeczek,
Veletek nem adok veszek,
Hitvány kalmár a házaló,
Otthon is elkel a mi jó.
Ki velem csak akkor koma,
Ha áll a tiszti lakoma,
Nem kell csalóka hívása,
Róka fark-csóválgatása.
Ki rávaló megérdemli,
Az bennem emberét leli,
de magát rám ne imádja,
Benőtt már a fejem lágya.
Akárki szól, meghallgatom,
Vadul le nem hurrogatom,
Mert ha magyar magyart bántja,
Ki leszen utóbb barátja?
Ha szavam’ kérik, követem
Saját lelkiösmeretem;
De más szájával nem eszem,
Mire való tehát eszem.
Hazámé javam, életem,
Ha kívánja lefizetem,
A terhet nem tolom másra,
Adok közös javítása.
CZUCZOR GERGELY
INTÉS
Ha szived a hazáért
Úgy lángol és eped,
Hogy vérező keservek
Miatt majd megreped:
Zengj, tégy, csatázz, kinek mint
Adák az Istenek,
Oltári a hazának
Hogy füstölögjenek.
Ha zengsz, csak honszerelmet
Sugjon minden dalod;
Ha téssz, hiven kövessed
Meghivó angyalod.
Ha mégy csaták elébe,
Szakítsd föl kebledet -
Meglátjuk a kiömlő
Vérben szerelmedet.
ERDÉLYI JÁNOS
ÚJ ÉVRE
Istenünk meghozta ujdon
Hajnalát az évnek,
Perczihez még perczet adván
a hon életének.
Vigaság jő tán bajunkra,
Száll szívünkbe új hit,
És betölti szebb jövendő
Annyi hű reményit.
Messziről mint távol isten,
- Rab szívünk regéje -
Elközelget a szabadság
Testté vált igéje. -
Jőj dicsőséged leplében
Béla nemzetének,
És mi téged esküvendünk
Templomunk hitének.
Szállj le hozzánk a magasból
Sok halál díjában,
S vértanúid érdemiért
Kik hulltak csatában.
És a kik hullnak máiglan
Bátoran, vitézül,
Hamvokon tán a fiaknak
Országod kikészül.
Hozd el új év a magyarnak
Rég epedt hazáját;
Szentesítsd egy átok ellen
Nemzetét, királyát.
Adj kenyért a föld népének,
Boldog új esztendőt!
És szabad hazát szívének
Szent titkú jövendő!
Hogy legyen vig e magyar hon,
Ősink vérörökje,
Földje többé külhatalmak
Jármait ne nyögje.
ERDÉLYI JÁNOS
NÉPDAL
Miről apám nagy busan szólt
Hogy itt hajdan szebb élet volt,
Érzi szívem s felsohajtok,
A mint Rákos térén szántok.
Hol Mátyás az igazságos?
Te láttad őt boldog Rákos!
Tán itt nyargalt hajdanában,
Hol én szántok mostanában.
Mondják, itten vitéz urak
Összegyültek tanakodtak;
S ha csatára trombitáltak,
Mint a sasok víni szálltak.
Eltűntek ők! Rákos te állsz,
Meződön hány embert táplálsz,
Hej de magyar alig látok,
S nehéz szivvel tovább szántok.
Pest Budáról sok nép kijár,
S alig érti nyelvünket már,
Hej ma holnap a magyar szó
Ritka, mint a fejér holló.
Hűs szél támad onnan felül
Zúgó szárnyán sötét köd ül,
Tán a por is e szép mezőn
Nemes szivek hamvábul jön.
Barna leány a falubul,
Hej ne igyál a Rákosbul!
Magyar csonton foly a vize,
Könnyektül sós annak ize.
Rákos! Rákos! Hová lettél?
Szép hiredbül de kiestél!
Fáj szívem, fáj, ha ezt látom,
S hazám földét sirva szántom.
KISFALUDY KÁROLY
HONFI DAL
Tied vagyok, tied, hazám!
E szív, e lélek;
Kit szeretnék, ha tégedet
Nem szeretnélek?
Szentegyház lelkem belseje,
Oltára képed.
TE állj, s ha kell: a templomot
Eldöntöm érted;
S az összeroskadó kebel
Végső imája:
Áldás a honra, istenem
Áldása rája!
De én nem mondom senkinek,
Ki nem kiáltom:
Legkedvesebbem hogy te vagy
A nagy világon.
Titkon kisérem lépteid,
S mindegyre híven;
Nem, mint az árny az utazót,
Csak jó időben.
De mint az árnyék nő, midőn
Az est közelget:
Nő búm, ha sötétedni kezd,
Hazám, fölötted.
És elmegyek, hol hiveid,
Pohárt emelve,
A sorstól új fényt esdenek
Szent életedre;
S kihajtom egy csepig borát
A telt üvegnek,
Bár keserű… mert könnyeim
Belé peregnek!
PETŐFI SÁNDOR
Forrás: Költészeti kézikönyv, vagy magyar költemények példagyűjteménye, a költészet fajai szerint elrendezve, költészet tanulók számára. Szerkesztés Dr. Bloch Móricz, nyilvános oktató. Pest, 1845.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése