S z e r e l m i d a l o k
A KESERGŐ SZERELEM
Gyermekségem szép ideji,
Beh hamar elmulátok!
Életemnek örömei,
Beh rövidek valátok.
A tavasznak virágzati,
Levelei a fáknak,
Erdők s berkek víg hangzati,
Vígsági a világnak:
Mind ez megtér bizonyára,
Mindennek megtérül kára:
De ti soha, soha sem!
Utánnatok mit késem?
Napok jőnek, napok mennek,
De búm csak nem távozik;
És z órák elreppennek,
De sorsom nem változik;
A volkások kifáradnak,
De nem az én tüzeim;
Folyók, tavak kiapadnak,
de nem az én könnyeim;
Erdők, mezők felvidulnak,
Csillagzatok megfordulnak,
A szerencse forgandó
Csak inségem állandó.
Téged látlak az egeknek
Magas, tiszta kékjében;
Téged látlak a vizeknek
folydogáló tükrében;
Nappal a nap aranyának
Ragyogó lángfényében,
Éjjel a hold világának
Reszkető ezüstjében,
Minden idő perczenetben,
Mindennemű szögeletben,
Üldözőm vagy szünetlen -
Hagyj békén, ój kegyetlen!
A BOLDOG SZERELEM
Tőle jőnek, hozzá térnek
Gondolati fejemnek;
Neki adnak, tőle kérnek
Érzeményi szivemnek;
Minden eset,minden dolog,
Csak annyira érdekel,
A mennyire ő rajt is fog,
Neki is kell, vagy nem kell.
Szerencséje s nyúgodalma,
Fájdalma és aggodalma,
Búja, s kedve éltemnek
Mind szivében teremnek.
Miket, szívem ömledezvén,
Enmagam lelt hangokban
Énekeltem, legelső én,
Nem nagy ész szól azokban:
Csak természet szüleményi,
Együgyűek szavaim;
Búj s örömim érzeményi
Énekeim, dallaim;
De, ki mind ezt nem érezed,
S talán hiú hangnak veszed, -
Élelmed a nap alatt
Csak agyagból kelt falat.
KISFALUDY SÁNDOR
OHAJTÁS
Volnék csak kis madár!
Repülnék szárnyakon,
El, szép hazám felé,
Hű szívem merre von ;
Túl erdőn túl hegyen,
Mellyről a nap felkél,
Viruló part felett,
Lyánykám hol búban él.
Lassan szállonganék.
Mint esti fúvalom,
Forró szerelmeket
Csattogna bús dalom;
S elszenderíteném
A lyányt zengésivel,
Hogy édes álmain
Képen viradna fel.
Látnám, mint gyúl felém
Hullámzó kebele,
Hév ajkin hallanám
Nevem mint zengi le;
S az álomkép után
Felnyitván karjait,
Örömcsepp fénylené
Végig lángarczait.
Mint lepke, harmatot
A rózsa bájölén,
Oh reszkető könycsepp,
Felszívlak téged én!
S erőd balzsam gyanánt
Átfolyja mellemet,
Megenyhül majd sebem,
Melly most kínnal temet.
KÖLCSEY FERENC
ELSŐ SZERELEM
Édes szülém, mi bánt
Engem szegény leányt?
Nyögök, sohajtozom,
De miért, nem tudom.
Szememben tűz lobog,
Szívem is úgy dobog,
Dolgomat felejtem,
Vagy viszásan ejtem.
Ha ablakom alatt
Esténként elhalad
Egy valaki, s megáll,
A vérem is eláll.
Szemem be nem zárom,
De ezer az álmom,
Hevülök, lankadok,
Beteg még sem vagyok.
Istenem, Istenem!
Ugyan mi lelt engem?
Szólj édes jó anyám,
Te tudhatod talám.
CZUCZOR GERGELY
A KIS LEÁNY BAJA
Isten a megmondhatója
Mennyit szenvedek,
Testi, lelki nyugodalmam
Mint eltűntenek.
Nappal álom forr fejemben,
Éjjel gond viraszt;
El sem végzem, már is újra
Kezdem a panaszt.
A sohajtás tartja bennem
Még az életet,
Keblem a sok sohajtástól
Szinte megreped.
Csak sovárgok, csak tünődöm,
Nem tudom, miért?
Mintha égnék s vágyakoznám
Birhatatlanért.
Ah! ha e sovár tünődés
Tán a szerelem:
Akkor jaj szegény leánynak,
Akkor jaj nekem!
A ki engem úgy szeressen,
Élve, halva hív,
A mint én szeretni tudnék:
Nincs olly férfi szív.
VÖRÖSMARTY MIHÁLY
A GYÖNGY KERESŐ
Futosva rét virányain
Piros lepék után,
Két drága gyöngysort elveszít
A gondtalan leány.
Kárán ijedve szerte néz,
Kacsóit tördeli:
Hol csillog a hószinü gyöngy?
Epedve nézdeli.
Mind hasztalan… Leszáll az est,
De kára megmarad,
s fájdalmiban könyűje hull
A merre csak halad.
Nem sejti a kis együgyű -
Hhullatva könnyeit -
Hogy a midőn gyöngyöt keres:
Uj gyöngyöket veszít.
VACHOTT SÁNDOR
NÉPDALOK
Nyisd ki rózsám az ajtót,
Magyar kopogtat sem tót;
Jaj de soká nyitod ki,
Mintha nem tudnád, hogy ki.
„Tudom biz én, de félek,
Mert a férfi rosz lélek:
Azt esküszi, hogy szeret,
Egyet fordul, kinevet.”
El kell menni, el kell menni
Messzire;
A rózsámat itt kell hagyni
Nincs kire!
Te rád hagyom édes kedves
Pajtásom!
Éljed vele világodat,
Nem bánom.
Én is voltam szegény legény,
A míg nem szerettem;
De azóta gazdag vagyok
M’óta rabbá lettem.
Szépen zeng a kis pacsirta,
Ha tavasz kifejlett;
Szebben danol édes rózsám,
Pergő rokka mellett.
Ha pénzem nincs, rátekintek,
S mindjárt kincset látok,
Ha megölel bú, baj, gondok,
Nevetek reátok!
Arcza millyen, keble millyen! -
De azt meg nem mondom,
Mert többen is megszeretnék,
Lenne akkor gondom.
KISFALUDY KÁROLY
Piros arczám, hová levél?
Hervadsz, mint az őszi levél,
S mint a homokban nőtt bokor,
Mellyet belép a fojtó por!
Talán enyhít a zöld mező,
Keménnyé tesz a vad erdő
S a nagy hegynek nagy a szele,
Tán elviszi búmat vele.
Elbolygok én a mezőre,
Mezőről a vad erdőre,
Vad erdőről a hegyekre,
A hegyek legtetejére.
De nincs sehol maradásom
Visszaragad vonzódásom,
Visszaragad Erzsikéhez,
Szivem édes kedveltéhez.
CZUCZOR GERGELY
A KÉRŐ
Vicza lelkem! Hová sétálsz?
Tudod-e hogy rosz helyen jársz?
Szerelem van itt elvetve,
Reá bubánat ültetve;
Megbánod ha leszakasztod,
Megbánod ha nem szakasztod:
Mindenképen veszedelem,
Másnak magadnak gyötrelem.
Vicza lelkem! Tudod-e már
Mit mondott a kakuk madár!
Azt mondotta, hogy nem élek,
Ha meg nem szánsz drága lélek;
De ha szeretsz: mint a madár,
Melly az áldott mezőben jár,
Vigan lakom, vigan élek,
Még a haláltól sem félek.
Hej galambom, gyere hozzám,
Tövistelen az én rózsám,
Nem rég hordom kalapomon,
Neked szedtem a hajnalon;
Ha megtetszik edd el azt is,
Végy el hozzá magamat is:
Ketten leszünk az örömre,
Ketten a keserűjére.
VÖRÖSMARTY MIHÁLY
I.
Én istenem szép teremtőm!
Ágyba esett a szeretőm,
Piros két orczája
Halvány mint a fal,
Tán ki is terítik
Levelek hulltával.
Paphoz megyek bánatomban,
Könyörögjön a templomban,
Tégyen szép könyörgést
Egész falu népe:
Maradjon életben
Ő a falu szépe.
II.
Elmennék én katonának
Csak kötéllel ne fognának.
Ugyan kinek volna kedve
Gyöngy élethez erőltetve?
Szenvedni katona dolga,
Sok az ura, fényes szolga,
Egyik lábbal a békóban,
Másikkal a koporsóban.
Szegény kenyér, nincs benne só
Húsos leves csak néha jó,
Tárja mindennap számára
Csillagot néz vacsorára.
Van is nincs is becsülete,
Készülgetés az élete,
Nincsen török, sem francia
Még is strázsát kell állnia.
A világot hitegeti,
Ha sarkantyuját pengeti,
Megszánja szép gazdasszonya,
Ugy vacsorál a katona.
ERDÉLYI JÁNOS
Forrás: Költészeti kézikönyv, vagy magyar költemények példagyűjteménye, a költészet fajai szerint elrendezve, költészet tanulók számára. Szerkesztés Dr. Bloch Móricz, nyilvános oktató. Pest, 1845.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése