Esterházy Pál nádor (1635-1713): Az kikeletről való éneklője

 
1.
Vesd föl szemeiden és tekincs az égre,
Amaz Aquilónak kegyetlenségére;
Viszont Zephyrusnak gyönyörüségére
Mezőket újító ékes kikeletre.

2.
Serkengeti földét az napna ereje,
És megvidámítja szép sugár zsengéje
Ki után megvidul Hesperus mezeje
S vigasságra fordul Napeák elméje.

3.
Szép kifolyó kutak kikeletben folynak
Helicon völgyéből eredetet hoznak
Gyönyörűségesen magokban ujulnak,
Az napnak fényétől ugyan megtisztulnak.

4.
Kiknek forrásokhoz az vadak járulnak
Szomjságoltásra oda folyamodnak
Gyönyörűségektől szőrökben tisztulnak
Éhséget múlatván pázsiton lakoznak.

5.
Az égi madarak szárnyokkal röbdöznek,
Az szép zöld erdőben fákra szökdécsölnek
Kis fülemilék is hajnalban fölkelnek
vértajtékos turván szépen énekelnek.

6.
Idegen helyekről darvak is megtérnek,
Heveteges helyről közelebb készülnek,
Bulka* forrásához sietve röpülnek
Hol az kikeletről feleletet vesznek.

7.
Rárók, kelecsenek, solymok megtisztulnak
Kikeletet érvén, magokban ujulnak:
Töredezett tollat szárnyokról szaggatnak
Szárnyok sugárival röpülést tanolnak.

8.
Kertek illatoznak sok drága füvekkel
Mezők fölöltöznek gyönyörűségekkel
Ékes liliomok szép fejérségekkel
Rozmaring és cyprus ékes zöldségekkel.

9.
Méheknek seregi az mezőben dongnak,
Mert Aristaeusnak sok hasznokat hoznak,
Virágok szinéről édességet szinak
Kikkel kosárokban lépeket ragasztnak.

10.
Parnassus megindul kifolyó kutakkal,
Hol Apollo sétál az kilencz Musákkal,
Verseket számlálnak zöngő rithmusokkal
Sziveket gerjesztik szép musikájokkal.

11.
Az szép kikeletnek minyájan örülnek,

Jupiter mérgétől többé nem rettegnek,
Menyütő kövétől mert sohul nem félnek,
Laurus koronákat ő fejekre tésznek.

Egy szóval mindenek mostan vigan élnek,
Erdők, vizek, mezők örömet követnek,
Ékes Nymphák, Musák virágokat szednek,
S verseimben véget gondolom már tesznek.

(* A Rozáliahegy oldalán Fraknóvár fölött fakadó Vulkapatak.)

Forrás: Irodalomtörténeti közlemények 2. évf. 2. füz. 1892.