„Ipsis Idibus Martii!”
Ugyanazon hang, ugyanazon fény, ugyanazon szinek, a mik tizenkilencz év előtt.
A hang egy üdvkiáltás: „éljen a haza, éljen a király, éljen a szabadelvű alkotmány” – a fény egy jobb jövő reményének sugára: - a szinek az ország szinei, - minden házon, minden zászlón, miként akkor.
A különbség csak az, hogy akkor ifjak voltunk, most pedig vének vagyunk. Nem csak mi, kiknek az akkori idők izgalma elrablá éjjel álmainkat, hogy nappal kétszeresen visszaadja; de vénült velünk együtt az egész nemzet, s a földrész bajai meg vannak érve.
Akkor azt hittük, hogy már most meg van nyerve minden s nekünk nem kell egyebet tennünk, mint örülnünk és ismét örülnünk, s közbe-közbe mindenkit keblünkre ölelnünk, mert hisz az egész világ jó barátunk.
Azóta megtanultuk, hogy az embernek van egy biztos jó barátja, kire mindig bizton számithat – és az saját maga.
Azt is megtanultuk, hogy ennek a mi egyetlen jó barátunknak tehetsége is van annyi, a mennyi épen elég arra, hogy rajtunk segithessen.
De minthogy ennek a mi jó barátunknak minden tehetségére szükségünk van, tehát arra kell ügyelnünk, hogy az tehetségeit se használatlanúl ne hagyja, se gondatlanul el ne fecsérelje.
Nagy diadal, de még nagyobb feladat, ha egy nemzet saját magának visszaadatik.
A mik az 1848-ki márczius 15-ike után történtek, azok feltárják előttünk a feladatot, mely az 1867.-ik márczius 15-ike után vár Magyarországra.
Akkor talán több erővel, most talán több bölcseséggel fogunk hozzá.
Magyarország világtörténelmi feladatának nehézségei azóta igen megnőttek, de helyzete kedvezőbb lett most azáltal, hogy jelenleg magának a trónnak, magának Ausztriának érdeke, egész művelt Európának kivánalma az, hogy Magyarország feladatát megoldhassa, s ha oly közel nem talál is minden eszközt, mint akkor, de az akadályoktól sem kell annyira félnie, s azt is tudja már, hogy önmagában mit bir?
Halaványabb az öröm külfénye 1867-ik márczius 15-én, mint tizenkilencz év előtt volt; mert ez évben nem ajándékozhatott a nemzet a népnek, miként 1848 márczius 15-én oly sokat, - mindent, - a szabadságot, a szabad földet, a jogegyenlőséget: szabadság, szabad föld, jogegyenlőség már ma megvan, csak hogy mind a három megterhelve közös kötelességekkel, nehéz tartozásokkal; ámde azon önbizalom, mely keblünkbe visszatér, nagyobb ma, mint volt akkor: mert az 1867-iki márczius 15-ike azt mondja nekünk: hogy a magas eszmék, a mik 1848-ik márczius 15-én születtek, nem voltak halandó ábrándok; 19 nehéz év eltemetve tartá őket; és ők kitörtek sirjokból, s visszavivták magoknak az életet.
E halhatatlan eszmék összeköttetésben állnak hazánk örök életével, ezek biztositják európiai lételét; ezek tették dicsőségessé multját, megtörhetetlenné néma akaratát, ezek vezérlendik diadalra munkás törekvését.
A mi nekünk 1867-ik év márczius 15-én lelket ád, ez épen az a gondolat, hogy annak már tizenkilencz éve, midőn dicső jelszavainkat zászlóinkra kitűztük, és azok ily hosszú idő alatt sem multak el, még most is élnek és élni fognak.
Midőn elbuktunk is, azt mondánk, nincs veszve minden, az eszmék halhatatlanok; a korszellem nem számít emberekkel és évekkel, hanem nemzetekkel és századokkal. És ime még megadatott érnünk, hogy a korszellem két évtized mulva föltámadásunkra adott jelt, mert az eszmék, a mikért elbuktunk, szentek voltak és igazak.
Ne feledjük el, hogy ez eszmék, mik Magyarország alkotmányát újra feltámaszták, miket 1848-iki márczius 14-ikén zászlóin hirdettek, ezek voltak: „Szabadság, - egyenlőség, - testvériség”.
E három szóban most is benne van Magyarország minden feladata.
Azért 1867-diki márczius 15-én méltán emelhetjük áhitattal arczainkat a kopott zászló rongyaihoz, önbizalommal rebegve: „in hoc signo vinces”.
Forrás: Jókai Mór összes művei. Nemzeti kiadás XCVI. kötet. Életemből I. gaz történetek. Örök emlékek. Humor. Utleirás. Budapest, Révai Testvérek kiadása 1898.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése