2022. jan. 5.

Sajó Sándor (1868-1933): Az akácfa

 


Magyar népem kedves akácfája…

Álmodozva heverek alája;

A virága: fehér gyönyörüség,

A gyökere: földhöz való hüség.

 

Őserdeink büszke ezeréve,

Ne nézz szánón ez új jövevényre,

Kit egy császár idegen hatalma

Ültetett az ősmagyar talajba.

 

Tisza táján hogyha jövevény is,

Szivre, szemre a mienk ő mégis;

Magyar érték: szívós törzse, ága,

Mézet termő, illatos virága,

 

Mély gyökérrel mi földünkbe nőve,

Magyar lélek áradoz belőle;

Magyar földnek szép jövevényfája, -

Hogyne néznék szeretettel rája –

 

Én magma is… az én nemzetségem

Jövevényfa lehetett itt régen…

Ami rég volt, nem is igaz már az, -

Vérem, szivem, - régen magyar már az!

 

Jó akácfám, virulj csak, virágozz!

Más ég alá sose is kivánkozz!

Boldog másutt úgyse lennél többé, -

Magyar fa vagy, az is léssz örökké…

 

Forrás: Az Érdekes Ujság 2. évf. 1914.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése