2022. jan. 5.

Prohászka Mária: Strófák

 

Szerettek. Megcsaltak. Ez a mese enyém,

S enyém minden, ami fájdalom s tört remény.

Lángoló csókok és fogadás emléke,

S hogy minden álomnak, ah örökre vége.

 

Van egy-két csodaszép szerelmes levelem,

s van szivemben hervadt, megcsúfolt szerelem.

Van kertemben egy-két halvány, beteg rózsa.

Emlék a multakból, egy-két bájos óra.

 

S egy elföldeletlen, fájdalmam, egy siron,

Ahol a lelkemet néha úgy kisirom.

Van nekem halottam, ki meghalt s mégis él,

És egy táj, honnan csak hervadást hoz a szél.

 

Egy sebem, mely, hogy fáj, sohse látszik rajtam,

S van halvány szótalan és csóktalan ajkam.

Kétágu tőröket forgatnak meg bennem!

Volt nekem, nincs nekem, tüzes, szép szerelmem.

 

Forrás: Az Érdekes Ujság 2. évf. 1914.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése