Valahányszor
te reám, reám, ki itt elsetétedve, elbúsúlva sóhajtozom, olly szelíden
mosolyogsz, mint az estvelgő ég szelíd színe, és mint Aurora mikor láng orczáin
minden szépség elterjed; mindannyiszor ez a Te biztató mosolygásod megenyhíti
kemény, és vad sorsomat. De most engem elhagyál: köd, hab, szél messze elkapott
a csendes révtől, mellyben hajóm bátorságossan nyugvék, faggat, gyötör,
remegtet minden óra, minden pillantás, s keblemnek minden érzései küzdésben
vannak. Tűnj fel ismét szép Remény, és altasd el e kínokat keblemben, a hogy
dallásával a hűséges Anya altatja el síró kisdedét; s engedd hogy olly isteni
álmokat lássak alvásomban, a millyeket a boldog Endymion aludt a szerelem
berkeiben. S ha majd lelkem fel fog serkenni e varázs alvás karjaiból, leljem úgy
magamat a kedves leány karjai közt, mint a felébredő Endymion lelte magát a
Diannaéi között.
Széphalmy
Forrás: Aspasia 1. kötet – Szerkeszteté Kovacsóczy Mihály –
Pesten kiadá Füskúti Landerer Lajos 1824.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése