2018. jan. 7.

Ölbey Irén (1902-1987): Elmélkedés



Fenn a hegyormon ült az ember
s beszélgetett a végtelennel.

Körül kék encián nyitott,
mosolya fény volt és titok.

A fenyő illatát lehelte,
jáspis-szárnyakkal szállt egy lepke.

Olyan elbűvölt volt a táj,
Csak távol csilingelt a nyáj.

S ezüstösen, elhaló-lágyan
egy patak csobogott a nyárban.

Mintha messze angyali kar
dúdolt volna, szép volt a dal.

Hallgatta a hegyen az ember
s tele volt izzó kegyelemmel

Átölelte a messzeség.
Fölé hajolt a tüzes ég.

Arcába meleg szél legyintett.
Fölé hajolt a mámor s ihlet.

Fölé hajolt a végtelen
Erő, Szépség és Értelem.

Szemében jóság lángolt s béke.
Nézett lobogva önlelkébe.

S az áthevült sziklák felett
az Istennel beszélgetett.


(Forrás: Ölbey Irén: A béke győzelem Ecclesia 1982.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése