H azt kérdezném a művelt magyar embertől: Ismeri ön Petőfit? – valószinű, hogy sértődve, vagy derült szánakozással mérne végig. Hogy lehet ilyet kérdezni? Petőfit mindenki ismeri. Petőfi művei nekünk a biblia mellett legkedvesebb könyveink.
Állapodjunk meg egy pillanatra a biblia mellett. Valljuk be őszintén, hogy a bibliaismeretünkkel baj van. Tanuló korunkban, éretlen elmével, vázlatos kivonatokból és kiszakitott részletekből ismertük meg a szent könyveket. Sokkal kevesebbet olvastuk, semhogy meg tudnók mérni mélységeit, de éppen eleget forgattuk arra, hogy egész életünkre fölmentettnek érezzük magunkat a bibliaolvasás kötelessége alól. Azt szeretném mondani: Alig van könyv, melyet oly sűrűn emlegetünk és oly keveset olvasunk, mint a biblia.
Szinte félek kimondani, hogy Petőfi műveivel is ilyenformán vagyunk. Ifjú éveiben, zsenge elmével, mindenki elolvasott néhány tuczatot a költeményei közül: Néhányat meg is tanultunk. Azonkivül teliszivtuk magunkat kész Petőfi-hangulatokkal és benyomásokkal, melyekkel teli van a magyar levegő. Nálunk az is ismerheti Petőfit, aki sohasem olvasta egy sorát sem.
Petőfi szelleme a magyar ember belső világának magától értetődő kiegészitő része. Szóval: tekintély. Ez a költő diadala, de egyszersmind veszedelme is. Veszedelme, mert föléje emeli az olvasó birálatának, pedig ami nagyon is fölöttünk áll, az iránt könnyen fásultak leszünk, int a pusztai ember a naplemente és a zivatar felséges szinjátékával szemben.
Ne vétessék káromlásnak, ha azt mondom: szeretném, ha valami természetfölötti erő egyszerre kitörülné minden ember elméjéből Petőfi Sándor nevét, azután ujból a nemzet kezébe adná műveit, hogy ismerje meg érett elmével, fogékony szivvel, előitéletek és kész elméletek nélkül, ismerje meg és itéljen fölötte úgy, ahogyan egy névtelen fölött itélne.
Meg vagyok róla győződve, hogy Petőfi, még pedig az igazi, az eleven Petőfi, nagyszerű diadalt ülne az iskola és a hagyományok Petőfije fölött. Azok, akik CSAK a merész forradalmi énekek, a vértforraló csatadalok lantosát, a magyar népies motivumok és a szerelem költőjét ismerik és becsülik benne, fölfedeznék a csodálatosan finom ecsetű táj- és hangulatfestőt, a bölcsészt és humoristát. És fölfedeznék a nagy formaművészt, kinek nyelve hol édes és olvadó, mint a madárének, hol megrázó, mint rézüstök dübörgése, egyszer perzselő, nyugtalan és világitó, mint a tűzláng, másszor hideg, hajlékony és elegáns, mint a kardpenge. És lehet, hogy fölfedeznék benne ahuszadik század egyik legmodernebb költőjét, aki a FELHŐK cziklusában megdöbbentő fölénnyel uralkodott ama formák és gondolatkörök fölött, melyekben tapogatódzó kisérletezők a jövő költészetét keresik.
A kincs, melyet Petőfi kristálytiszta költő-egyénisége képvisel, akkor fog csak bőven kamatozni nemzetünknek, ha teljesen meghóditja magának és követni tudja tündöklő útjain.
Forrás: Petőfi-könyvtár. Szerkesztik: Endrődi Sándor és dr. Ferenczi Zoltán. XXVI. füzet. A PETŐFI-HÁZ TÖRTÉNETE ÉS KATALOGUSA. Szerkesztette: KÉRY GYULA a Petőfi-Társaság titkára és a Petőfi-ház őre. Budapest, 1911. Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat kiadása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése