(Regény 4 kötetben. Pest. 1871. Az „Athenaeum” kiadása)
P.
Szathmáry Károly legújabb regénye, mely néhány nap előtt jelent meg, az
1848-49-ki szabadságharc korában játszik. A mű hátterét az erdélyi szomorú
események: a fölbujtogatott nemzeti gyűlölség véres képei alkotják,s ezekből
domborul ki egy család érdekes tragédiája, társadalmi oldalát képezve a
túlnyomólag politikai irányú regénynek.
Napjainkban,midőn
a politika a társadalom minden osztályában utat tört magának s az általa
keltett izgalom a szív szenvedélyeinél is erősebb: jogosultságát többé a
művészet termékeinél sem lehet elvitatnunk. Ha nem adunk is teljesen igazat a
görög bölcsnek, ki azt állítá, hogy az ember politikai tevékenysége a
legnemesebb: a politikától kicsinylőleg a művészet terén sem fordulhatunk el,
miután Dante és Beranger megmutatták, hogy a politikai elem a nagyszabású
époszban s a kis igényű dalban egyenlő jogosultsággal szerepelhet. Sőt a jövő
aesthetikája egykor, véleményünk szerint jelentékeny helyet jelöl ki a
politikai regénynek. Korunk eszménye: szabad ember a szabad államban, s a
költészet csak hiatását teljesíti, ha ez eszményt alkotásaiban megtestesíteni
igyekszik. És erre mint legszélesebb és legruganyosabb műalak: a regény
legalkalmasabb. P. Szathmáry Károly szintén politikai és társadalmi kérdések
tárgyalását tűzte ki célul legújabb regényében, az „Ország sebei”-ben. A
nemzeti gyűlölség sötét rajza mellett a társadalmi előítéletek áldozatát
tünteti föl regényének hősében, s e képek egy egész korszak arculatát tükrözik
vissza magasztos törekvéseivel, áldozataival és vívmányaival egyetemben.
A
négykötetes regény a szabadságharc első fellobbanásánál kezdődik s ama sötét,
gyászos korszakban ér véget, midőn reményeink megsemmisültével az egész
nemzeten tétlen zsibbadás vett erőt; az idegen hatalom kiölni igyekezett minden
hazafiúi érzelmet, s békók közé szoríták a szabad szót. Ez időköz tarka
eseményeit párhuzamosan festi Szathmáry a regény tulajdonképpeni meséjével,
melyet kivonatozni nem lehet e soroknak föladata. A tárgy oly közeli és
mindnyájunkat mélyen érdeklő, hogy nem csodálkozunk, ha szerző néhol aprólékos
részletekbe bocsátkozik s inkább a történész, mint a regényíró szemeivel
tekinti az eseményeket. Leginkább érezhető ez regényének első kötetében, hol az
események folyama csak lassan indul meg s minden lépten-nyomon csábító
részletekkel kínálkozik. A regényírónak e helyeken csak addig lehet
megállapodni, míg rajzolásuk céljára közvetlenül szükséges, a történész
azonban, kit nem kötnek meg a széptan szabályai, minden egyes mozzanatnál
tetszése szerint időzhetik, sőt kell is, hogy időzzék. P. Szathmáry Károly
sokszor a történész szerepét veszi föl, s ilyenkor éreznünk kell, hogy
kitérései minden érdekességök mellett is szétfolyók és bővek a regény keretéhez
képest. A regény tulajdonképpeni fonala gyakran a mellékesemények tömkelegében
téved el.
A
mese medrét, igazán véve csakis a második kötetben találja meg, midőn aztán
csak kisebb kerülőket téve közeleg befejezéséhez. A compositio itt már
tisztább, szabatosabb, s mindamellett is érdekes mozzanatokban bővelkedő.
Szathmárynál nem találunk erős phantáziát, mely pazarul tudná kiszínezni a
részleteket, de leírásain jótékony melegség ömlik el, s alakjai iránt föl tudja
kelteni érdekeltségünket.
Hőse:
az önerejére támaszkodó Solymosi rokonszenves vonásokkal van elénk vezetve és
az öreg gróf Sárdyban ama régi arisztokraták példányképére ismerünk, kik bár az
újabb kor áramlatával szemben is megtarták álláspontjukat, szilárd elvhűségük
által bennünk tiszteletet gerjesztenek. Ez alak rajza különösen sikerült
Szathmárynak. Midőn a csőcselék nép elől menekülni kénytelen, nem kincseit,
hanem elhalt nejének arcképét menti meg, s midőn a vihar elvonulása után újra
fölkeresi birtokát, a pusztulás képét a földúlt ősi sírbolt előtt látja
legmegrázóbb alakjában. Ez utóbbi hely elegikus hangulata különösen mély hatást
gyakorol az olvasóra. Költői szépség tekintetében nem áll hátrább a negyedik
kötet első fele sem, melyet két megtört szívnek tragikuma foglal el.
Az
„Ország sebei”-ben értékes művel
gazdagodott regényirodalmunk, s mi örvendünk, hogy a könyvpiacon az idén már
két oly eredeti termékkel találkoztunk, mely nem a nagy tömeg ízlésének
hízeleg, hanem művészi öntudatossággal igyekszik megoldani föladatát. Szegfi
Mór már előbb ismertetett társadalmi regénye és P. Szathmáry Károly új műve oly
termékek, melyekben a hétköznapin túlszárnyaló fölfogással s eszmei tartalommal
találkozik az olvasó.
Forrás: Figyelő – Irodalmi és Szépművészeti Lap I. évf. 10.
sz. – Szerkeszti: Szana Tamás – Kiadja Aigner Lajos Pest, 1871. március 8.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése