Ah, nincs többé akit szerettem,
Az a jó nyájas lélek,
Ővele mindent elvesztettem,
Meg se kapom míg élek.
Ő érdemli szívem fájdalmát
S terhes súlyát kinomnak,
Egyedül csak az ő sírhalmát
Hívom tulajdonomnak.
Ahová őt eltemettettem,
Nincs senkinek tudtára,
S szép teljes rózsákat ültettem
Szomorú sírhalmára.
Melyek oly szépen virágoznak,
Mint az ő szép kebele,
S ott kedvesebben illatoznak,
Jobb szaggal lévén tele.
Egyszer, minden esztendőbe
A helyet megkeresem,
Hol egy magános erdőbe
Nyugszik az én kedvesem.
S búsult szívem unalmába
Rózsát vévén kezembe
Így virágzál hajdanába!
Elgondolom lelkembe.
S széjjeltépvén leveleit
Sírjára hintegetem,
S ifjúságom örömeit
Könnyezve emlegetem.
Ezen érzékeny harmatja
Hív szívem fájdalmának
Légyen kedves áldozatja
Kedvesem árnyékának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése