Herepei Ottó*: Révai sírján

Árnyékot adjatok, falombok,

A fáradt vándor kis sirjának:

Pihenje ki egy élet átkát,

Mit korcs-fiak reá dobának.

Besülyedt sirod régi őre:

A fakereszt – s a fájdalom ...

Egy durva kor fájó emléke

Nagy életed, s e kis halom.

Körüled a tavasz varázsa

Kicsalja a fák lombjait;

Sirod látása felidézi

Lelked viditó dalait.

Hamvas pacsirta, ki magasban

S szabadon tudsz csak dallami:

Bátran leszállhatsz e halomra,

Hisz ebben nyugszik Révay!

Szegény fecske, az Ur madara,

Fészket rakhatsz ime keresztre:

Szent hely ez, hová a magyar nyelv

Nagy martyra van eltemetve.

Madár daloljon sirja mellett

Az elhagyott-, az elfeledtnek.

Hisz ő is dalla a hazának –

Kit akkor annyin elfeledtek.

Virága nincs a kis halomnak, –

Kopár homok azt nem terem meg!

Igy élte is .. de hő könyűi

Óh mennyi szépet felnöveltek.

Azért volt élte balszerencsés,

Hogy átvevé a nemzet átkát,

S feláldozván saját derűjét

Oszlatá el a hon homályát.

Láng-szellemével, sas-szemével.

Egy századig látott jövőnkbe: –

S óh, bár ne látta volna a gunyt

Felburjánozni ott előtte!

Te, ki nagyot tevél, ki küzdél,

S kit későn érte meg a kor, –

Kit üldözének a mig éltél:

Most nyugton, békén alhatol!

*) Meghalt 1857. aug. 11-én, tizenkilencz éves korában.

(Forrás: epa-oszk - Vasárnapi Újság, 1859. júl.3., 27. szám)