- Salamon Marinak, rácz-almási emlékül –
Kedves szép vidékem,
Téged is elhagylak,
Mint ősszel a vándor-
Madarak elhagynak.
De ezek tavasszal
Visszajőnek ujra,
Én pedig sohasem –
Bús szivem azt súgja.
Látom a domb fölött
A kedves hajlékot,
Melyben annyi édes
Érzés boldogitott.
Az is eltünik már
Lassankint előlem,
Mintha sürü felhő
Takarná el tőlem.
Pedig nem felhőnek
Fátyla terül rája,
Szememet boritá
El a könnyek árja.
Érzem, hogy örökre
Távozom el tőled,
Talán még csak hirt sem
Hallhatok felőled.
Látom meg a magas
Toronynak keresztjét,
Mely a napsugártól
Vakitó fényt vet szét.
Bénitó fájdalom
Szoritja keblemet,
Most, midőn még látom,
Szép vidék, képedet.
Hátha majd nem látom!
Mi vigasztal engem? –
Visszaszállok hozzád
Gyakran képzeletben
Távozásom ugy fáj,
Testem, lelkem görnyed,
Kebelemben bánat,
Szemeimben könnyek!
Forrás: Magyar nők Évkönyve IV. évf. 1864. – Pest, 1863.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése