Édes szivem, viseld magad okosan,
Ha közelit ő, ne verj oly hangosan,
Hisz jól tudod, hogy el kell őt feledned,
A ki egykor mindened volt, - mindened!
Elfeledni – könnyü ezt kimondani,
De hol a sziv, mely el birja hordani?
A mely szivbe tanyát üt a szerelem,
Az olyan sziv elfeledni képtelen.
Hütelen lett, - és én mégis szeretem,
Gyógyithatlan seb szűmben a szerelem!
Őt fogom én mindörökre szeretni,
Szerelemben fog szivem megrepedni!
Jól tudom ezt, és küzdtem is eleget,
De a szivem csak azt mondá: nem lehet!
S bár halálom okozója: szerelem,
Boldogit az a tudat, hogy: szeretem.
Forrás: Magyar nők Évkönyve IV. évf. 1864. – Pest, 1863.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése