Magam maradtam hát e pusztaságban,
Mint őszi lomb, mit elsodort a vész!...
A szép tavasz, mit esdekelve vártam,
Ősz fürteimmel öröktélbe vész. –
Reményimnek elhervadt virága,
Vérkönnyekkel hiába éltetém;
A sors kajánul gyökerébe vága,
S most itt sötétlik búsan, feketén!
… Elhunytak ők, a fényes csillagok ind…
Oh szent hazám, nincs többé nagy fiad!
Bercsényi lelke nem bírá meg a kínt,
És vele megtört szíve annyinak!...
Őt élteté még égő honszerelme,
Bár golgothára hurcolák nevét…
S itt nyugszik ő is, föld porába verve,
Mint saskesely, ha szárnya megtörék!
Rákóczy itt… e néma sírhalomban!...
Oh ölts sötét gyászt árva nemzetem! –
Szent téreden bár annyi gyászhalom van,
Egy sem borul ily drága tetemen! –
jer, jer! zarándokolj e sírhoz el; -
Itt nyugszik ő: reményed csillaga! –
… Szavamra ah, hogy senki sem felel! –
Vagy nemzetem, ő volt csak egymaga.
Csak egymaga!... Egy nép reménye, vágya,
Mely sejtelemként ülte meg szívét, -
Lelkében gyúlt egy nagy közös világba,
Fénylő sugárit onnan hintve szét.
Szabadság égő napja volt ő, melynek
Bűvös varázsa éltet, vonz, nevel…
A nap leszállt, - helyén bús árnyak kelnek,
Hazám, hazám! sötétlő éj fed el!
Aludni fogsz, miként ő alszik itten,
Aludni fogsz oh népem újólag! –
Mások dúskálnak drága kincseidben,
Neked csak koldus-hulladék marad! –
S kik osztozának sóban és kenyérben,
Reád gyújtják a megviselt tetőt…
S ha lesz, ki felsír még a gyászos éjben,
Üldözni fogják, mint gonosztevőt!
S ő nem leend ott, hogy felrázzon újra,
Lángszellemével ő nem lesz veled…
Lehull fejedről a dics koszorúja. –
feledve lesz dicső híred, neved!...
Kihal szívedből nagynak, szépnek álma,
Mint ápolatlan gyönge mécsvilág…
S szokott igában léha szívvel járva,
Gúnnyal mosolyg le, majdan aki lát!
… De nem, de nem! – te nem fogod feledni,
Lángszellemét, te nem feledheted!...
Ha bár a por örökre fogja fedni,
Nagy lelke ott lesz, - nemzetem, veled! –
S fel-feldobog kebled, - mint ősi lángtól
Fel-feldobog a néma bérckebel, -
Mely benne titkon, s addig-addig lángol,
Míg fénye büszkén tör magasra fel!
Forrás: Csokonai-Emlény
– szerk. és kiadta Hamar László – Debrecen 1871.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése