2015. aug. 31.

Balogh Zoltán: A franczia nemzethez





- Metz eleste után –

(A korabeli helyesírás megtartásával!)

Szegény nemzet! csak árulás körüleg
- Mint egykor a magyart elárulák! –
Csapásid büszke megvetéssel tűrjed
Ha távol korba vesztek a csudák:
Ha a nép karja immáron tehetlen –
az élet-ért fölszakgatván az ellen.

Athén és Róma önvétkét siratja –
Te harczosid balsorsát siratod!
Zsarnok bukása, szabadságod napja
Hivénk, hogy ezredévre kihatott,
És fény öleli majdan a világot –
Eljő a „testvér” – a ki rég hiányzott.

Komor falat épitett a hiúság
Az ember és ember közt vakmerőn:
Fiaid voltak, a kik ezt ledúlták
És vén földünk rá megifjodva lőn
És füstölt öt világrész áldozatja,
Midőn a szent hang füleit meghatja.

A szolgaság legalsóbb izben érzé
Az édes kéjt, a mely beléje folyt:
Hő vágyainkat tett alkotta vérré,
Mely ujabb korba ismét éltet olt;
Anyák emlője más tejjel volt telve:
Minden csecsemő – világ fejedelme!

Minden csecsemő csak a szolgaságnak
Elátkozott csatlósa ezután!...
A jéghegyek még fel nem olvadának
A véres évek gyászos lemultán:
A jéghegyek – a fejedelmi szivek…
Míg bánataink végre elmeritnek!

Óh, vén világrész! ugy elrontott immár
Több ezredéves zsarnok hatalom,
Hogy urad karja, habár merre himbál
Te eltüröd a jármot nyakadon?
már hozzá szoktál a szörnyü igához –
Hogy földre nyomjon: csak azért imádkozz’.

Jól tudják ők, a nagyravágyó lelkek
A népeket mámorban tartani:
Elsatnyitás, a mit lassan mivelnek
Hogy keblükből, mi jó, szakadna ki;
Hogy az atléták váljanak pulyákká –
Még a teremtő maga is csudálná!

Örök mulatság, divat, kóros eszmék,
Hiu dicsőség, pompa, csillogás,
Hazug szerelem, vakság, álmiveltség –
Mind egy-egy daemon, haj, mi volna más?
S a népek rá oly jóizűn alusznak:
A nagy veszélyről a költő ha tud csak…

De ébren egy: őrt áll az éjszakában –
Hisz’ az őr mindig a magyar vala!
Hit megmentője, majd elvért hazátlan:
E hon volt a nyugatnak védfala;
És fenmaradni fog még nagy időkre:
Itt kelet szive, még ép – nincs legyőzve!

És elkiáltja, majd ha üt az óra:
Ti élő-holtak, föl, ébredjetek!
Ki nem mozdul meg most a harczi szóra –
Azt nehéz álma súlya ölte meg:
Ha nincs már hang, mely őket fölébreszsze –
Embernek lenni hitvány ugy az eszme!

Forrás: Csokonai-Emlény – szerk. és kiadta Hamar László – Debrecen 1871.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése