A könnyű öröm szertefoszlik,
A nehéz bánat megtapad
lelkünk legmélyén, s ott feloszlik,
Mint trágya, melyből rügy fakad.
A füst, mely ott gomolyg felette
- Mint hült humuszon forró pára –
A lélek; pusztulás szülötte,
Súlyának szenvedés az ára.
Zamatja terhes, vastag illat,
Termékenyít: gondolat, élet
Fakad belőle, bölcsőt ringat, -
De ősforrása az enyészet.
Felkigyózik a vén romokból,
Hogy megragyogjon a jelenben
(Mint napban villanó homokpor)
És eltűnjék a végtelenben.
Forrás: Pesti Napló 78. évf. 6. sz. 1927. jan. 9.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése