2021. márc. 3.

Juhász Gyula (1883-1937): A diktátor halála

 


Március magánnyomozó lett, miután a detektívek testületéből politikai okok miatt elbocsátották. Nagyszerűen ment a dolga, alig győzte elintézni a legritkább és legrejtélyesebb ügyeket, de lelke mélyén egy nagy seb tátongott, amelyre nem volt balzsam Gileádban. mindig az járt a fejében, hogy mi lenne most, ha akkor le nem húzzák a siker és előhaladás létrájáról. Márius céltalannak és reménytelennek érezte életét és csak egy gondolat tartotta benne a lelket: a bosszú.

Tudta, hogy ezzel sem segít, csak ront a maga dolgán, de azért nem mondott le róla. Esténként beült a város végén valamelyik kocsmába és egy pohár bor mellett száz furcsa és mulatságos tervet kovácsolt, amelyekkel a felsőbbséget meg lehetne bosszantani.

Egy este arról értesült a bizalmas emberei révén, hogy a diktátor holnap inkognitó a városba érkezik. Egészen pontos és részletes leírását kapta meg az egynapos tartózkodásnak, a diktátor minden útját nyomon követhette a megérkezés percétől az elutazás pillanatáig. Mosolygott magában, boldogan dörzsölte a kezét, pipára gyújtott és már készen volt az egész haditerv, amely a diktátor napját alaposan el fogja rontani.

- Majd én fogok diktálni a diktátornak – gondolta csöndes elégültséggel és még egy pohár bort ivott.

- Előlem nem lehet elrejtőzni, engem nem lehet félrevezetni, és ahogy én akarom, úgy fog alakulni a program. Itt én leszek a rendező.

Még az este munkához látott.

Másnap kora reggel a legszebb álmából verték föl a rendőrfőnököt, hogy sürgős és fontos levél érkezett. A levélben a diktátor egy ismeretlen híve, aki érthető okokból egyelőre nem nevezheti meg magát, az Égre és mindenre, ami szent, kérve kéri a rendőrfőnököt, hogy a diktátor programját változtassák meg, mert azon az útvonalon, amelyet számára kijelöltek, merénylet készül ellene. Az ismeretlen levélíró azt is elárulja, hogy ő milyen útvonalat ajánl erre a célra és kijelenti, hogy ellenkező esetben minden felelősséget elhárít magáról.

A rendőrfőnök látható izgatottsággal olvasta e titokzatos és rettenetes sorokat, arca elsápadt és kigyulladt, de végül is erőt vett magán és igyekezett a helyzet magaslatára emelkedni. Minden eshetőséget megvitatott magában, minden irányban megvizsgálta a dolgot és végül is arra az eredményre jutott, hogy ez a nap élete legnehezebb napja lesz, akárhogy végződik is. Azután összehívta az egész testületet és kiadta a parancsokat. A névtelen levélben ajánlott útvonalat persze éppen úgy elvetette, mint azt, amelyen az eddigi megállapodás szerint kellett volna elhaladnia a diktátornak. Mert amaz is gyanús volt előtte: bizonyosan tőrbe akarják csalni és végezetül is egy harmadik mellett maradt. Ami biztos, az biztos.

A pályaudvar mellett, egy kis utcában egy közönséges számozott autó várt a diktátorra. Mikor a magas látogató alacsony, köpcös alakja föltűnt az utca elején, hirtelen egy sötét tárgya esett a magasból az autó kellős közepébe. A diktátor, akit csak a rendőrfőnök kísért, egy pillanatra meghátrált, majd gyorsan mosolyogni igyekezett és remegését palástolva sietett az autó felé. Az egyik detektív villámgyorsan fölemelte a sötét tárgyat, amely egyszerű süvegcukor-papirosnak bizonyult, benne egy sor nyomtatvány, minden közelebbi jelzés nélkül, csak ennyi: Cézár, óvakodjál március idusától! A detektívek rögtön megszállották az ötemeletes épületet, amely előtt az autó állott, de senki és semmi gyanúsat nem találtak.

A diktátor fölényesen mosolygott a levélen és az autóban a világtörténelem nevezetesebb merényleteit ismertette a rendőrfőnöknek, aki úgy tett, mintha áhítatosan figyelne. Pedig egészen mást figyelt. A következő utcasarkon hirtelenül feltűnt Márius hatalmas alakja, aki levett kalappal, mélyen meghajolva állott. A második fordulónál egyszerre csak egy szemeteskocsi ütközött össze velük. Nagy csődület támadt, a súlyosan sérült kocsist a mentők vitték el és a rendőrfőnök magából kikelve intézkedett, hogy egy másik irányba menjenek.

Mikor a diktátor szállására értek, a kapuban megint feltűnt Márius, megint levett kalappal és mélyen meghajolva. A rendőrfőnök tudata alatt derengeni kezdett valami.

Az elutazás előtt egy órával a város kellős közepén egy hirdetőoszlopon plakátot találtak, amelyen ez volt: A zsarnok itt van közöttünk, de élve nem hagyja el városunkat! Pár pillanat alatt óriási csődület támadt a plakát körül, az őrség alig tudta szétoszlatni az embereket, és néhány perc múlva mindenki erről beszélt.

Márius a város végén a kis kocsma piros asztalánál ült és vígan iddogált. A tréfa pompásan sikerült, amit akart, elérte: a rendőrfőnöknek szerzett egy napot, amelyet holta napjáig nem fog elfelejteni többé.

Szokása ellenére pálinkát rendelt. ma nem akart azt inni, amit máskor. Úgy nézett végig a kis kocsma vegyes társaságán, mint valami – diktátor.

- Ma a helyzet ura voltam – és még egy pohár pálinkát kért. Azután újra.

- Éljen, aki meg nem halt! – kiáltotta tréfásan és jelentősen, hunyorított. Ebben a pillanatban egy magából kikelt alak rontott be a füstös, zajos helyiségbe, úgyhogy mindenki feléje fordult hirtelen.

- Megölték! – ordította rekedten és elfulladva -, megölték a diktátort! Három revolverlövéssel! A tulajdon két szememmel láttam, a Franklin téren, a Szabadság-szobor előtt! A merénylő kereket oldott…

És tovább akart beszélni, de szavaira az egész kocsma megzúdult, mint egy felfordult méhkas és az utcáról már hallatszott a rikkancs kakaskukorékolása:

- Rendkívüli kiadás! Rendkívüli kiadás!

Máriusnak leesett az álla, a szeme kimeredt, a gerincén hideg és forróság száguldott végig, a világ elborult előtte, síró és nevető görcsök szorongatták és végül dermedten állott föl, mert az ajtó megint nyílt és egy csoport detektív tartott egyenesen az asztala felé.

- Márius úr, a törvény nevében – szólott a vezető, miközben gyöngéd szigorral a vállára tette kezét -, remélem, nem fog ellenállani és nem kell magyaráznom, miről van szó! Kövessen!

Márius fölállott és megindult, mint az áldozati bárány.

- Az értelmi szerző! – suttogták a kis kocsma vendégei és ujjal mutattak rá.

Márius nem szabadkozott és nem ellenkezett, megadta magát sorsának és csak azt nem tudta biztosan, hogy mint a szabadság akaratlan vértanúja, vagy mint a haza önkénytelen megmentője fogja-e befejezni fordulatos életét?

 

Forrás: Pesti Napló 78. évf. 6. sz. 1927. jan. 9.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése