Az estharang szava végbúcsúra kondul,
Szivem majd megreped a nagy fájdalomtul.
Mért nincs örök tavasz földön és a szivben?
Mért kelle csalódnom reményben és hitben?!
… Fogadd e virágot végbúcsúm jeléül,
Szirma most még ragyog üde ékességtül,
Holnap már elhervad, bús emlékké válva,
Mint boldogságomnak szertefoszló álma,
Melyből nem maradt meg, csak egy fényes könycsepp,
És itt benn szivemen egy fájó vérző seb!...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése