Sienkiewicz Henrik: Az utolsó kígyó

I.

A Texas államban levő Antelope városban, mely a hasonnevű folyó mellett fekszik, mindenki a cirkuszba sietett. – A szenvedélyek igen fel voltak csigázva, mivel Antelope rövid történetében ez volt az első eset, hogy olyan circus látogassa meg, ahol lovarnők, clownok és kötéltáncosok is működjenek közre.

Bizony Antelope városa nagyon fiatal volt. Ez előtt 15 évvel, még egyetlen ház sem állott e helyen, fehér embert pedig az egész szomszédságban nem lehetett találni.

Abban az időben a folyam torkolatánál, ahol ma Antelope városa áll, indus gyülekezet volt, mely ha nem is volt sem város, sem falu, de azért Shiawattának hívták. Ez volt a „fekete kígyók” hazája, amely törzs a német bevándorlottakat nagyon háborgatta, akik Berlin, Grundenan és Harmonia nevek alatt ott már falvakat alapítottak.

Igaz, hogy a veres bőrűek csak a saját jogaikat védték a területet illetőleg, amely jogot Texas államtól kapták.

Dacára ennek, ezen gyarmatosok elvették földjüket, folyójukat, sőt még a levegőt is, amelyet belélegzettek.

Hanem e helyett adtak nekik civilizációt, a mit a veresbőrűek azzal háláltak meg, hogy skalpírozták a kedves európaiakat.

Emiatt aztán az történt, hogy egy szép holdvilágos éjszakán Berlin, Grundenau és Harmonia gyarmatosai a szomszédos mexikóiakkal egyetértve – lehettek vagy százan – megrohanták az alvó vörösbőrűeket. – A sátrakat megégették, asszonyaikat, gyermekeiket meggyilkolták. – az egész „fekete kígyó” törzsből csak azok menekültek meg, akik akkor éjjel vadászni voltak. – Senki sem menekülhetett meg, mert egy félszigeten voltak a veresbőrűek, tehát vagy a folyamba kellett volna elveszniök, vagy a németek fegyverei alatt.

Ez a topographiai állapot,mely a veresbőrűeket olyan veszedelembe sodorta, nagyon hasznos lett a németeknek, akik magukat oda elsáncolták. – Csakhamar az említett három falu lakossága odaköltözködött. Rövid öt év alatt a Shiawatta helyén, Antelope városnak már 5000 lakosa volt.

II.

A hatodik évben a németek higanybányát fedeztek fel a folyam egyik oldalán, mely körülmény lakosainak számát megkétszerezte. A hetedik évben felakasztották az úgynevezett Lynch törvény alapján azon 19 harcost, akik a rettentő éjszakán vadászni voltak.

Ettől az időtől kezdve aztán semmi sem állta útját a civilizációnak. Antelope városában 3 napilap jelent meg. Vasutat építettek Rio del Norté-ba és San-Antónió-ba. – Három iskolát alapítottak. Azon a helyen, ahol az utolsónak gondolt „fekete kígyót” felakasztották, jótékony intézetet állítottak fel. -. Minden vasárnap a papok azt prédikálták a templomokban, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat és ne vedd el a szomszédod jószágát, barmát, stb. Sőt egy olyan felolvasás is tartatott, melynek az volt a címe, hogy „a nép joga”.

Egyszóval nagy volt a jólét. – A németeknek nagy hasznot hajtott a kereskedelem higanyban, citrom és narancsban. – Igaz, hogy igen becsületes, szorgalmas nép volt ez a német.

Ha valaki ebbe a gazdag városba betévedt, látva a gazdag, nyugodt kereskedőket, nem is gondolhatta, hogy ezek 15 év előtt milyen kegyetlenséggel irtották ki Shiawatta lakóit.

Egész életüket hivatalukban, gyáraikban töltötték el, csak este gyűltek össze az „arany nap”-hoz címzett vendéglőben.

Hallani azt a közönséges beszédet, a sörös kancsók koccanását, kövér, nyugodt, halszemű emberek vitatkozását, azt hitte volna az ember, hogy Berlinben vagy Münchenben van.

Azon estén, melyről beszéltünk, mindenki a circusba akart menni. Mert már az is jól esett a lakóknak, hogy a híres Dean circus meglátogatta ezen helyet, mely ennek folytán kereskedelmi központnak lett kikiáltva.

III.

A circus nagyszerű műsort adott ki, melynek fő sensatiója a dróton való járás volt, mely a földtől 50 lábnyira volt kifeszítve.

A program szerint ezen művészetet a híres akrobata „Veres Sólyom” a „fekete kígyó” törzs utolsó királya fogja végrehajtani, mégpedig a következő evolutiókkal:

1. Egyszerű járás-kelés a kifeszített sodronyon.

2. Az antelope-ugrás.

3. Haláltánc a sodronyon.

Ha ez a vad bestia valahol felkölthette az emberiség kíváncsiságát, jobb talajra, mint Antelope városában nem találhatott volna.

Dean circusdirektor az „arany nap”-nál elbeszélte, hogy ezelőtt 15 évvel Santa-Fé-be való utazásakor a Tornádó pusztán egy öreg veresbőrű társaságában egy 10 éves fiút talált. Az öreg sebből vérezve elbeszélte, hogy a fiú a „fekete kígyók” meggyilkolt főnökének a fia és örököse.

A circus tagjai adoptálták a gyereket, aki idővel a legkitűnőbb akrobata lett.

Dean úr azt is előadta, hogy ebben az „arany nap” korcsmában jutott tudomására, hogy Antelope város ezelőtt Shiawatta volt és a híres akrobata az őseinek hamva felett fogja mutatványait a közönség elé tárni.

Az igazgató előadása – melyet maga eszelt ki – még jobban tűzbe hozta Antelope lakóit. – Vitték az öregek feleségeiket – kiket Németországból hozatták át -, meg a gyermekeket a circusba. Ezek úgysem láttak még eleven veresbőrűt. Milyen nagyszerű lesz a kis Fritznek vagy Amáliának elmondani: látjátok, ilyenek voltak azok mind, akiket mi 15 évvel ezelőtt…

Valóban az egész város a vad indiánusról beszélt.

IV.

Nyolc óra.

Az est gyönyörű, az égbolt tele csillagokkal. Gyenge szellő narancsvirág illatát hozza a kertekből, mely összevegyül a sör meg a komló szagával.

A circus belől már meg van világítva, kívül azonban csak a bejárat világos. A bejárat előtt százával állanak azon kíváncsiak, akiknek vagy nincs pénzük, vagy nem kaptak helyet.

Be is pillantanak, valahányszor a függöny szétnyílik, hogy valamely boldog halandó bemehessen.

A circus gyönyörűen meg van világítva. Egy óriás chandeliéren 50 olaj lámpa ragyog. Légszeszt nehéz lett volna oda vezetni, no meg drágább is, mint a petróleum. E világos helyen könnyű körülnézni. – Mind csupa szemét. – Sörtől felduzzadt arcok, szőke pisze fruskák s mind olyan bámész, mint rendesen a circus publikum szokott lenni.

Végre megszólal a csengettyű.

Hat lakkcsizmás lovász aranyos uniformisban sorfalat áll a manége előtt. Ezek között száguld be a porondra egy nyergeletlen, kötőfék nélküli ló, kísérve szalag, muszlin és tüll felhőtől. Ez Madmoiselle Lina, az amazon. – Mialatt a ló hátán mosolygó ábrázattal végzi evolutióit, egy sörgyáros naiv leánya odahajlik kísérőjéhez és szepegve kérdezi,  hogy vajon még mindig szereti-e, mert ő fél, hogy meghidegül iránta, ha ilyen gyönyörű teremtést lát.

Eközben a ló körös-körül galoppozik, nagyokat fú, akár egy lokomotív, a clownok ordítanak és hányják a hengerbuckát. Egy pillanat, az amazon piourettek vágása után eltűnik s vége az első számnak.

V.

A közönség a második számra vált kíváncsi. Ebben mutatja be  magát a „Vörös Sólyom”!

Jön az indus főnök! Jön a király! – Ilyen kiáltások hangzottak a közönség között. A clownok majomhoz hasonló ugrálásaira nem is figyeltek. Mindenki a lovászokra tekint, akik egy faalkotmányt hoznak be. Erre erősítik a ruganyos drótot, mialatt a zenekar a „Yankee Doodle”-t játssza.

Egyszerre veres bengáli fény világítja be a nézőteret. A „fekete kígyók” utolsó sarjadéka, a „Vörös Sólyom” ezen világításnál lép be.

Csakhogy nem ő lépett be, hanem a circusdirektor, aki mély hajlongás mellett adja tudtul a hallgatóságnak, hogy csendesen viselkedjék, ne tapsoljon, ne lármázzék, mert az utolsó sarjadéknak ma igen rossz kedve van s vadabb, mint valaha.

A direktor szavai kínos megütközést keltettek a nézőtéren. – Különös, de ugyanazon férfiak, akik 15 év előtt oly kegyetlenséggel gyilkolták le Shiawatta lakóit, egyszerre nyugtalanok lettek.

Egynéhány perc előtt, mikor a szép Lina produkálta magát, nagyon megvoltak elégedve, s most félénken néztek a kifeszített drótra s mindegyik láthatólag azon töprengett, hogy vajon emlékszik-e ez a vörösbőrű a történtekre! Aligha! Hiszen gyermekkorától kezdve Dean úr truppjánál volt. Németek között. Ezekkel barátkozik. Tizenöt év circusban dicsőség és tapsvihar közt eltöltve, bizonyára meglágyították vad természetét.

Ily fajta elmélkedések közepette egyszerre vad üvöltés hallatszott az istállóból, s csakhamar megjelent a „fekete kígyó” törzs utolsó sarja. – A nézők lassú mormogással mondogatták: Ez ő! Ez ő! Majd halálos csend következett, mikor hermelin palásba burkolva belépett a vadak királya. – Mindenki bámulta azt a férfit, aki atyái sírja felett fogja magát produkálni.

És valóban a veresbőrű megérdemli a bámulatot. Úgy viselkedik, mint egy valódi király – A hermelin köpenyt ledobván magáról, ott állott tigrishez hasonló testtel, arca, mintha veresrézből lett volna kikovácsolva, feje a saséhoz hasonlított.

Úgy néz a közönségre, mintha valami áldozatot keresne. Egész teste fegyverekkel van megrakva. A fején tollsisak. A tüszőjébül revolverek kandikálnak elő. Oldalán egy csatabárd és egy skalpírozó kés. Kezében íj helyett egy rúd van, melyet balanszírozásra használ.

A kör közepére ugorva indus csatakiáltást hallat. – Uram segíts! A „fekete kígyók” csatakiáltása.

azok, akik a shiawattai öldöklésnél jelen voltak, rögtön ráismertek ezen borzasztó ordításra, - s jóllehet 15 évvel ezelőtt 100 ilyen csatakiáltástól sem ijedtek meg, most megborzadtak s a hideg verejték ütött ki rajtuk.

VI.

A director hozzá megy a veresbőrűhöz s valamit súg a fülébe mintegy jóakaratúlag, hogy lecsendesítse. – A vad teremtmény látszólag fél, hogy ostort kap, ha nem engedelmeskedik, s fellép a drótra. Sétál rajta alá s fel, de a szeme folyvást az olajlámpákra van függesztve.

A veresbőrű mintha levegőben járna, hol lent, hol fent tapossa a drótot. Kiterjesztett kezei úgy néznek ki, mintha óriási szárnyak lennének. Majd megcsúszik. Mindjárt leesik! De nem! Helyre balanszírozza magát. - Rövid taps, mely hamar elnémul. – A „Vörös Sólyom” arca sötétebb és sötétebb lesz. – Szemei mindig jobban-jobban szikrázva a lámpákra vannak szegezve. – A közönség félénk nyugalommal hallgat. – A veresbőrű megáll a drót közepén, s belekezd egy csatadalba. – Különös! Németül énekel. Elfelejtette az anyanyelvét, a „fekete kígyók” nyelvét. Senkinek sem tűnik fel, annyira megkapó a csatadal. – Azt lehetne mondani, hogy fájdalmas volt hallani azt az állati bőgést, vad ordítással fűszerezve, melyből ilyen szavakat lehetett megérteni:

„A nagy esőzések után minden évben 500 bátor harcos hagyta oda Shiawattát, hogy vagy csatába, vagy a nagy vadászó területre menjenek. Midőn visszajöttek, skalpokkal, azaz a megölt ellenség lenyúzott fejbőrével voltak feldíszítve. Hoztak őzpecsenyét, bölénybőrt és nejeik a squaw-k örömükben táncra kerekedtek a „nagy szellem” tiszteletére.

„Shiawattában boldogok voltak a squaw-k, a wigwamokban dolgoztak, a gyerekekből szép leányok és bátor harcosok váltak.

„Shiawatta boldog és hatalmas volt mindaddig, míg a sápadt arcúak messze vidékről ide nem jöttek s fel nem égették.

„A sápadt arcúak nyílt csatában nem is győzték volna le a fekete kígyókat, de mint a sakálok, éjjel lepték meg őket s lekaszabolták a férfiakat, nőket és alvó gyermekeket.

„Shiawatta nincs többé! A sápadt arcúak kő wigwámokat építettek helyére. – E bűntett bosszúért kiált!”

A „Vörös Sólyom” hangja fuldoklásban tört ki. A dróton balanszírozván magát, mérges tekintetével átölelte az egész hallgatóságot. Úgy nézett ki, mint egy bosszúálló veres ördög. – Még az igazgató is zavartnak látszott. - Majd nagy csendességben folytatta a veresbőrű:

„Az egész törzsből csak egy ifjú maradt meg, aki megesküdött, hogy irtózatos bosszút áll. – A fehérek holttestei, férfiaké, nőké és gyermekeké vérben és tűzben fognak heverni!”

Ez utolsó szavakat ordítva mondta. – Gyenge mormogás hallatszott a nézők soraiban. Száz meg száz kérdés tolult agyukba. – „Mit fog ez az őrült tenni? Mit is beszélt? Egymagában hogy tudná borzasztó bosszúját végrehajtani? Mit tegyünk? Maradjunk vagy menjünk vagy végjük magunkat?

- Mi történt, mi történt? – ordítottak az asszonyok!

VII.

Az indus egy percre megállott, majd vad ordítással a faalkotmány tetejére ugrott, a balanszírozó rudat magasra emelve.

Egy borzasztó gondolat, mint a villám, járta át a hallgatók agyát, - ez az őrült a rúddal leveri a chandeliéren levő lámpákat és elárasztja a circust égő olajjal.

Minden torokból félelmetes kiáltás hallatszott.

De mit csinál most?

A veresbőrű leugrik a faalkotmányról és gyorsan kioson. – Micsoda? Hát nem égeti meg az egész hallgatóságot égő olajjal? – Vajon mit fog tenni?

Bejött megint. Szánalmasan néz ki. – Ki van fáradva hatalmasan. – Kezében cintányér, melyet fájdalmas, nyöszörgő hangon tart a nézők elél, kérve:

„Tessék egy kis segítséget adni az utolsó „fekete kígyó”-nak!

Egy kő esik le mindenki szívéről. Hiszen ez a programhoz tartozott. – Egy kis „üzlet2, melyet az élelmes igazgató jól kieszelt.

Óriási tapsvihar keletkezik, dollárok repülnek a cintányérba. Ki ne adna az utolsó szegény „fekete kígyó”-nak. Azt hiszik, hogy a németeknek kő van a szívük helyén?

Az előadás után „Vörös Sólyom” volt az attractió az „arany nap”-hoz címzett vendéglőben, aki komoly pofával ette a virslit és a seres kancsóból nagyokat ivott hozzá.

Angolból fordította: Komlóssy Miklós

Forrás: Debreczeni Képes Kalendárium. I. évf. 1901.