Fazekas
Mihály neve után, ha itt-ott szóba jött, nem is olyan régen múlhatatlanul
hozzátették a szomorú jelzőt: „az elfeledett magyar poéta”.
Kii
ismerte Debrecen nevezetes költőjét?
Jóformán
senki.
Egypár
irodalomtörténet-író, ki a nevét feljegyezte. – Egy csomó diák, aki hamarosan
átsiklott felette. Hogy azt a takaros néphistóriát, mely Ludas Matyi néven volt
ösmeretes, Fazekas Mihály írta: nagyon kevés ember tartotta emlékezetben.
Azonban
fordul az idő kereke s ha ma körülnézünk, Fazekas Mihály emléke körül a homályt
oszlófélben látjuk. Nemcsak az irodalomban emlegetik sűrűbben nevét,
foglalkoznak behatóbban munkásságával, hanem szülővárosában is. Tizenhárom év
előtt megírták életrajzát, melyet nemrégiben mélyreható tanulmány követett.
Kiadják műveit, pályájával nemcsak szaklapok, hanem nagyobb napilapjaink is
foglalkoznak. Itthon pompás márványtáblával jelölték meg szülőházát s
főiskolánk ifjúsága lelkesedéssel folytatja a gyűjtést sírkövének
felállítására.
Azt
a költőt, kivel intra muros et extra
ilyen kedvvel foglalkoznak, kinek neve – ez is jellemző, hétszámra
fel-felbukkan helyi lapjainkban, ma már nem nevezhetjük jobb irodalmi sorsra
érdemes írónak s nem kell emlékén keseregve az egész utókort szemrehányással
tetemre hívni. Debrecenben pedig Fazekas Mihály nem puszta utcanév, mely csak a Kossuth utcai templom körül nyúló sáros zugot
juttatja eszünkbe, hanem irodalmi név, mely legott hálás kegyeletet ébreszt
szívünkben, gondolattal tölti meg elménket.
S
éppen ezért, mivel Fazekas és irodalmi működése nem ösmeretlen művelt
közönségünk előtt, ez alkalommal talán megbocsátják, ha nem szólunk Ludas
Matyijáról, az agyafúrt parasztlegényről, ki emberül megállja helyét a sors
minden fordulatában, bosszút áll a rajta elkövetett sérelemért s aki példaképe
lehetne a mindenre jó, önérzetes
debreceni embernek. Egészen más oldalát akarjuk méltatni Fazekas munkásságának.
Meg akarjuk rajzolni Fazekasnak, a szerkesztőnek, a naptárírónak képét. Sehol
sem volna ez helyén annyira, mint éppen itt, az új életre kelt Debreceni
Kalendáriomban, mely új időben, új formában csak azt a célt szolgálja, amit
Fazekas naptára ezelőtt nyolcvan esztendővel. Jó barátja, esztendeig híven
kitartó segítőtársa akar lenni a debreceni embernek.
A
nagy kezdeményezőről hadd emlékezzék meg hát illő kegyelettel ez a naptár, az ő
hagyományának hű letéteményese.
*
Három
évvel azután, hogy Kisfaludy Károly Aurórájának első kötete megjelent,
Debrecenben is megindul egy „folytatott írás”. Kisfaludy almanachja magasztos
jelszókat tűzött ki, új utat tört az irodalomnak, maga köré gyűjtve a
tehetséges ifjú nemzedéket. Minderről a debreceni folyóiratnál szó sem lehet.
Nem almanach volt az, hanem kalendáriom, nem akart a művelt közönség,
elsősorban a hölgyek olvasmánya lenni, hanem az egész közönség számára készült.
Szerkesztőjét írógárda nem támogatta, messze szökő ambíció nem bántotta –
mindössze érdekes -, hasznavehető olvasnivalót akart nyújtani.
Így
noha az Auróra mellett csupán az időrendi közelség folytán említhetjük, el kell
ismernünk, hogy a Fazekas Debreceni Kalendárioma irodalmunknak tisztes, érdemes
tagja.
1819-ben
indítja meg a Ludas Matyi szerzője, attól kezdve élte fogytáig szerkeszti a
kalendáriomot, „a magyar haza hasznára”.
Polgártársai
meg is kedvelik az új naptárt, aminek kétségtelen jele hosszú élete. Túlélte az
Aurorát, messze túlélte Fazekast is.
Címlapján
évről-évre egyformán e szavak állanak: „Debreceni Magyar Kalendáriom Krisztus
Urunk születése után az 1819-i közönséges (1820-ik szökő s i. t.) esztendőre.
Készült a két magyar haza hasznára. A kalendáriomi rendes materiákon kívül más
szükséges és hasznosan gyönyörködtető dolgokkal együtt. Debrecenben nyomtatta
Tóth Ferentz.”
A
debreceni kalendáriomokban Fazekas különbet akart a tudós és az együgyű
publikum kezébe adni, int a lőcsei, győri vagy komáromi kalendáriomok. Előtte
magasabb ideál lebegett; tanítani, nevelni akarta a népet, hasznosan
szórakoztatni a műveltebbeket. Az Érdemes
Hazafihoz intézett szózatában (I. évf.) négy okra mutat rá, melyeknél fogva
kalendáriomának megkedveltetésére számít. Ilyen a benne lévő jó rend, a
legszükségesebb dolgok szorgalmatos feljegyzése, a helytelen jövendőmondások kihagyása és a mostani pallérozott magyar
ízléshez alkalmaztatott és tiszta magyarsággal készült toldalékok.
A legtöbb haladás kétségtelenül a
jövendőmondások kihagyásában áll. A többi kalendáriomok elengedhetetlen kelléke
volt a derűre-borúra való örökös idő és szerencsejóslás.bvDe ezeket Fazekas, a
felvilágosodott természetvizsgáló nem tűrhette meg naptárjában. Azokat, akik
mindenáron a jövendőket fedező kárpit alá szeretnének bétekinteni, tréfás
gúnnyal Kis Szántói Pethe Ferenc időprófétához és pókjaihoz igazítja.
A
naptári rész után jönnek a gyönyörködtető Elegyes Dolgok, u. m. A Fő Boldogság című vers, a Szerencsétlen papucsok, arab mese,
Szentjóbi Együgyű parasztja. Ritka
példája a bátorlelkűségnek. A prücsök és a hangya. Az igazi Világi Boldogság
regulái. Hasznos jegyzések után talpraesett Rejtett szavak (találós mesék)
következnek. Érdekes cikke még az 1819-i kalendáriomnak Debrecen százados
ünnepének leírása. Az a részletesség, mellyel a négy év előtti ünnepségről
megemlékeznek, mutatja, mennyivel ritkábbak voltak s mennyivel nagyobb zajt
csaptak a jubileumok még a század elején. Ez a nevezetes ünnep különben, melynek
13 év múlva ültethetjük meg a mását, 1815. februárius 12-én foly le nagy
dísszel annak emlékezetére, hogy az 1715-i országgyűlés elismerte Debrecen
szabadságát.
A
naptárt a vásárok jegyzéke és interest mutató
tábla zárja be.
Részletesen
ösmertettük a Debreceni kalendáriom első folyamát, mert ebből általában
fogalmat alkothatunk a többiekről is. az 1820-iki a Magyar Országi Fő
Tisztviselők neveinek összeállításával bővül, afféle tiszti cím- és névtár ez,
amilyennek manapság is gyakran találkozunk kalendáriomainkban. Mindennél
nevezetesebb meglepetést hoz a 22-i kalendáriom. Megkezdődik benne Bartha
Boldizsár 1667-i Rövid króniká-ja,
melyben a XVII. század e derék monográfusa lefesti édes hazájá-nak, Debrecennek az elmúlt századokban esett
emlékezetesebb dolgait, különösen szomorú állapotát a II. Rákóczy György
lengyel hadjárata után következő években. Elevenségével, hitelességével kiválik
a XVII. század temérdek naplója, monográfiája és krónikája közül.
Fazekas
szerkesztői tapintatára vall, hogy ezt a ritkaság számba menő értékes munkát
kalendáriomban kiadta. Nemcsak szülővárosának szolgált ezzel, hanem a magyar
történetírásnak is.
A
kalendáriomban látott napvilágot a legtöbb Fazekasnak életében kinyomatott
versei közül. E névtelen versek közül egész biztossággal csak a következőket
tarthatjuk az övéinek: az u. n. két kalendáriomi verset (1819. és 20.) A Nyári Esti dal. (1824) Fazekasnak
talán legszebb leíró költeménye. Ének a
hosszú télhez (1825.) A kelleténél
korább jött csendes esőhöz. (!) A tíz kis füzet minden lapján érzik, milyen
szeretettel készítette az öregedő főhadnagy. Vitézi pályáját rég befejezte,
egyetlen tudományos becsvágyát a két füvészkönyv elkészítésével kielégítette;
nincs már egyéb óhajtása, csak polgártársainak, szülővárosának akar szolgálni.
Ezért látja el kedvvel, buzgón kis hivatalát, ezért szerkeszti mindhalálig – a
Debreceni Kalendáriomot.
Mindenképpen
megérdemli az utókor becsülését.
Örökébe
Földi János, egyházi perceptor lépett, utána Szűcs István szerkesztette a
naptárt egészen 1856-ig.
Forrás: Debreczeni Képes Kalendárium. II. évf. 1. szám, 1901.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése