- Az elsülyedt világrész
-
Van egy sziget a zajgó oczeánban,
Csodás pompájú, nincs hozzá hasonló,
Mint hogyha nem is tartoznék e földhöz
S a menyországnak volna egy darabja.
E szigetnek lakói boldogok,
A szép természet mindent nyújt nekik
Fáradsággal nem küzdenek a létért,
Élnek vidáman, egymást csak szeretve…
Minő csodás vidék ez a sziget,
Mely szebb is, jobb is, mint a többi föld? –
Egy darab ez a Földnek őskorából,
Maradványa egy rég letűnt világnak.
Atlantis volt a földrésznek neve,
Mely hajdan itt terült el messze tájra…
Tündérregék mesélnek róla nékünk:
Volt nincs: eltűne, mint egy bűvös álom.
**
Midőn a föld élőkkel népesült,
Az ember bölcsőjéül a Teremtés
A szárazföld három pontját adá,
A három legszebb, legdúsabb vidéket.
Legszebb édenkert Atlantis vala
A három közt is; mért hogy éppen ennek
Kellett megsemmisülni mindörökre?
Tán óriások harczoltak fölötte,
Titánok vívtak érte vad tusát,
És súlyos léptük alatt megrendülvén,
Fájdalmában megnyílt az Anyaföld,
És tüzfolyók törvén ki belsejéből,
Küzdőkkel együtt elmerült a mélybe,
Magával rántá, eltemette őket
És önmagát – a sötét semmisége…
Vagy tán rossz lett z emberek faja,
Fellázadt az örök Természet ellen,
S az égi istenség bőszült haragja
Mennydörgés, villámlás és nagy vihar közt
Dúló özönvizet bocsáta rájuk,
Megfosztá őket legszebb birtokuktól;
Halálitélet sújtott egy világrészt
S Atlantis és népe letünt a földről,
Elsülyedt, elnyelte a tenger árja…
**
S te szép, paradicsomi zöld sziget,
A szörnyű, vészes pusztúlás után
Hogyan maradtál fenn csodálatoskép
Nehány társaddal délen s északon?
Talán kedves valál azé gieknek,
Hol most te állsz, oltár emelkedett,
Melyen szelid áldozatot hozának
Múzsák, najádok, nymphák, tünde lények
S megkimélték a bősz hatalmak őket.
Kikhez gonoszság nem férkőzhetett…
A vesztett édentől te fennmaradtál
Vigasztalásúl, mint egy szép oázis
Az atlanti ocezán végtelenjén,
S levél az ó-kor ultima Thuléja,
Az emberi vágy és tudás határa.
Majd később, új kor fényes hajnalán
A legbátrabb hajós rajtad pihent meg.
Az elmerült világrész romjain
S partodról indúlt el nyúgat felé
Távolba, hogy ott fölfedezzen egy
Még addig ismeretlen Új világot.
**
S most, a jelennek lázas korszakában
Föl-fölkeresnek tégedet azok,
Kiket kifáraszt izgalma a létnek
S távolra vágynak, el a nagyvilág
Vásári lármájától messze, messsze,
Mert most is még belőled, szép sziget
Régi boldogság visszfénye súgárzik
S hosszú évezredek múltával is
Csodádra járnak késő ivadékok,
Szent áhítattal lép minden halandó
Földedre, hol még megmaradt nekünk
A letünt ősvilágnak egy darabja,
Édes-bús emlék legszebb édenünkből.
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendárium. II. évf. 1901.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése