Petőfi nyomdásza

 

Az 1900-ik év június havában meghalt Aradon egy öreg ember, aki egyszerű nyomdász volt, de van a múltjában valami, amiért, ha Pamperl Edének is hívták, rágondolván, megdobban a magyar szív. Jó sorsa nagy szerepet juttatott Pamperl Edének, a maga kicsiny voltában is olyan nagyot, melyért érdemes volt élnie s mely elég volt neki arra, hogy nyolcvanöt éves koráig minden órájára fényességet lásson, ha a múltra emlékezik.

Petőfi nyomdásza volt.

Petőfi Sándor első verses könyvét Pamperl Ede nyomta ki. Ő állott annál a gépnél, melynek becsületesen egyszerű szerkezetéből kerültek ki Petőfi első költeményei, s jutottak a nyomtatott betű útján száz és száz példányban  a magyar nép közé, a magyar szívek gyönyörűségére.

Több mint félszázada ennek. Pamperl azóta Aradra került mint gépmester s a Réthy-nyomdában dolgozott. Megöregedett, de a nagy idők emlékének fényét öreg szeme tisztán látta mindvégig. El is dicsekedett sokszor s méltóképpen érdemelte ki a nyomda embereinek lelke figyelmét. Olyan volt az ő meséje, mint amikor a csatákat végig élt öreg huszár mondja el az ő hősi tetteit.

Az öreg tizenkét év óta mint rokkan élvezte a nyomdászok egyesületének nyugdíját. Meghalt 85 éves korában.

Rövid megemlékezésünk folytán közöljük Kovácsi Kálmánnak e nevezetes agg nyomdász halálra írt alábbi hangulatteljes költeményét:

Halott a gépnek rokkant mestere,

Csókoljátok meg áldott két kezét!

Melyből Petőfi első versei

Tavaszt hirdetni szálltak szerteszét.

Kökörcsin-erdőt hintsetek reá!

Legyen sirjába’ lombnyitó tavasz!

Fölötte zengjen száz pacsirta-dal!

Gyászos felleg rá rózsákat havazz!

Szivárványszinü szemfödőt borits

Lezárt szemére, vértanus Arad!

S szivére azt a verses könyvet is!...

Mely a költőtől emléknek maradt.

A néma sirban olvasgatja majd –

Megint ifju lesz reszketős keze

S fölszáll az éjből: ujra géphez áll,

Ha szól Petőfi büszke szelleme.

Az lesz a végső költemény-kötet,

A mely kezéből napvilágra száll –

Egy-egy villámlás mindenik szava…

Szabadságért, mely zsarnokot kaszál.

Véres romhalmaz lesz e vén teke;

De rajta épül boldogabb világ,

Midőn te nyilsz a végitéletig,

Világszabadság! Álmodott virág!

Forrás: Debreczeni Képes Kalendárium. I. évf. 1901.