- Megtörtént. –
Ezernyolcszázhatvanegyedik
év október havában a provisorium bukása után mikor Magyarországon az osztrák
katonák voltak az urak, történt Nyírbátorban az a magyarokra mélyen megalázó
esemény, hogy egy magyar nemest deresre húzatott egy osztrák főhadnagy és 24-et
csapatott arra a kimondhatatlan helyre, hol a verés nagyon fájdalmas, de
veszélyesnek egyáltalán nem mondható.
A
vendéglőkben, kaszinókban, magánházakban s egyáltalán az urak körében ez volt a
szóbeszéd tárgya, - mindenki a megtörtént gyalázatról beszélt anélkül, hogy
megtorolni bátorsága lett volna.
K.
bátyánk, ki akkor csendbiztos volt, a debreceni vásárra jött s a Bikában
értesült a szabolcsi uraktól a nyírbátori merényletről, mi a nemesi becsületen
az ő általa szívből gyűlölt németek részéről történt. K. bátyánk a szabolcsi
urakkal vitatkozott s kapacitálta őket, hogy vegyenek elégtételt, de mindnyájan
odanyilatkoztak, hogy ki merne most.
-
Na jó -, mondta K. bátyánk, ha nem akad ember, ki megtanítsa a németet móresre,
egy hét múlva Nyírbátorba megyek, majd megtanítom én a vakmerő fickót!
Ezen
nyilatkozat megtétele után K. bátyánk lóra ült s ment Máramaros megyébe, hol
egy orgazdát volt elfogandó.
A
mondott időre Nyírbátorba érve, nem kis bámulatára megtudta, hogy a nemesi
becsületen esett csorba, még mindig csorba. Nem soká gondolkozott, hanem ment
egyenesen a főhadnagy ezredeséhez, kinek előadva az ügyet, feltárta előtte
hazafiúi érzületéből kifolyólag a botrányos eset szégyenét és ezek után tudtára
adta az ezredesnek, hogy a főhadnaggyal meg fog verekedni a – becsületért.
Az
ezredes elismerte a sérelmet s helyeselte a párbajt, főhadnagynak pedig négyszemközt meghagyta,
hogy ha ki lesz híva, verekednie kell.
Ezen
előzmények után a kihívás megtörtént. A segédek a sértés nagyságához mérten
pisztolyban élet-halálra állapodtak meg.
A
súlyos feltételű párbaj a nyírbátori erdőben 1861. év október 26-án folyt le.
A
pisztolyok megtöltettek, a felek felállottak s az első lövés a főhadnagyé volt…
lőtt!...
Lövés
után K. bátyánk azonnal észrevette, hogy a pisztolyok nincsenek golyóra töltve,
s ezért a párbajt félbeszakította s a következőket mondotta:
-
Az urak ne komédiázzanak, töltsék a pisztolyt golyóra, ha most a főhadnagy
pisztolyában golyó lett volna, én nem állanék itt, mert jól célzott.
Ezután
előtte töltötték meg a pisztolyokat, s a főhadnagy újra lőtt, de hibázott. – K.
bátyánk füle mellett fütyült el a golyó, ki erre megjegyezte: ennek már volt
magja és füle felé mutatott.
S
aztán ő lőtt… a tiszt megtántorodott s a fűbe rogyott, golyója a főhadnagy
pisztolyt tartó keze két ujját ellőve, vállába fúródott.
K.
bátyánk összefont karokkal várta a további lövést.
A
főhadnagy csakhamar talpra állva egyenesen K. bátyánkhoz ment s kérte, hogy
ezzel fejezzék be a reá nézve kényes ügyet s egyúttal magát K. bátyánk lovagias
oltalmába ajánlva a megyei urak esetleges inzultusaival szemben.
K.
bátyánk látva a főhadnagy szomorú helyzetét, a párbaj folytatásától elállott s
a következő szavakkal vetett véget a magyar urak támadásaitól félő főhadnagy
érzelgéseinek:
-
Ön megsértette becsületében ősi nemességünket s ezért önnel megverekedtem s
most az ügy befejezést nyert, de ha még önt ezen ügyből kifolyólag valaki
bántalmazná, az a lovagiasság ellen vét s így velem gyűl meg a baja… Isten
önnel!
*
Képzelhető,
mily örömet keltett Szabolcs-megyében a dolog ilyetén elintézése.
Este
a vacsora alatt az ezredes sajnálatát fejezte ki legjobb katonája kudarca
felett s ugyanakkor a befejezett inzultusról nyilatkozva beszédét azzal
végezte, hogy a magyarok bátrak és nemes
szívűek.
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendárium. II. évf. 1901.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése