Pólya István (1889-1939) festménye: Lámpafénynél
Egyszerű kis szobájában,
A pislogó lámpafénynél,
Ül a leány halaványan,
Pedig közel már az éjfél.
Olyan sötét az éjszaka,
Olyan búsan sohajt a szél;
Remegve szól ajkán a dal:
„Ha tudtad, hogy nem szerettél!”
Elhallgatott a néma dal,
Árva leány képzelete
Messze szállt a mult időbe,
Eszébe jut mult élete,
S míg a lelke oda mereng, -
Ajakán a dal ujra kél,
Mind azt dallja, ind azt zengi:
„Ha tudtad, hogy nem szerettél!”
Elmult idők szép világa
Áll előtte képzetében,
Rágondolva, bánat és bú
Mindig nagyobb lesz szivében.
Panaszra kél gúnyos ajka:
Elfeledtél… elfeledtél!...
Szomoruan sir az ének:
„Ha tudtad, hogy nem szerettél!”
Kialudt a lámpa fénye,
Siró könnycsepp eloltotta,
Nem hangzik már a siró dal,
Gyötrelme elnémitotta.
Ő csendesen pihen, de künn
Vad fergetegként zúg a szél;
Mintha mind azt énekelné:
„Ha tudtad, hogy nem szerettél.”
Forrás: Családi kör 4. szám - 1867.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése