2018. aug. 3.

Nyilas Samu (1830-1874): Szülőföldemről




Sik róna – rajta nincs halom…
S távolban a magas hegyek,
Melyek ott nyulnak északon,
Ide már csak sötétlenek.

Gönyörű táj, kedves vidék!
Melyet szépen kihimezve,
Meddig reá borult az ég:
A természet művész keze.

Szépségein gyönyörködöm –
Kedves rejtek, hűs árny fed el…
És meglep egy szelid öröm,
S száll rám a mult emlékivel.

Örülök és emlékezem,
S elandalgok a mult felett…
Ismerős e vidék nekem,
Látott engem, mint gyermeket.

Itt éltem át gyermekkorom.
Fű, fa, bokor rólam beszél –
Árny itt hűsité homlokom,
S hullott ráma  virág, levél.

A Tisza is, e vén folyó
Régi medrén ott hömpölyög –
S az ég, most is áldásthozó
Felhőiben fel-feldörög.

És ujitó esőt bocsát –
Majd boltján, az Úr kegyjelét:
Szép szivárvány ívet von át:
S derűben száll áldása szét.

Oh szép vidék, nyilt rónaság!
Legyen mindig derült eged…
S boruljon rád zölden az ág.
Pázsit boritsa földedet.

Arany kalász, habzó vetés
Koszorúzza határidat,
Színes virág, gyümölcsözés:
Földig hajlítsa fáidat!

S folyton-folyvást uj nemzedék
Kövesse a régibb nyomát –
És védje a kegyelmes ég
A lent nyugvó apák porát!...

Forrás: Családi kör 5. szám - 1867.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése